Két ezüst és egy bronz az öttusa Eb-n a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.07. 19:54
null
Kasza Róbert mérlege két ezüst a szombati napon (Fotó: Veres Viktor, archív)
Címkék
Kasza Róbert ezüst-, Demeter Bence pedig bronzérmet nyert a szófiai öttusa Európa-bajnokság szombati hagyományos férfi versenyében, amelyben a Kasza, Demeter, Marosi Ádám összeállítású csapat második lett.

Jól szerepelt a májusi, római világbajnokságon kulcscsonttörést szenvedő, de azóta felépülő Tibolya Péter is, aki egyéni indulóként a hatodik helyen zárta a versenyt.

Két szám után még a bő élcsoportban állt, de balszerencsés lovaglása miatt jelentősen visszacsúszott a Kaszához hasonlóan a londoni olimpiára készülő Marosi Ádám, majd a harmincadik helyről zárkózott vissza a huszadikra a lövészetes futásban.

A magyar csapat – a nemzetközi szövetség honlapja alapján – az orosz mögött végzett másodikként, míg a dobogó harmadik fokára a csehek állhattak fel. Egyéniben az olasz Riccardo De Luca győzött.

Kasza remekül versenyzett, vívásban és úszásban is a második legjobb volt, és lovaglásban is csak egy akadályt vert le, így kettő, illetve három szám után az élen állt. A lövészetekkel megszakított futásban ugyan De Luca megelőzte őt, ezzel együtt nagyon biztatóan szerepelt. Különösen annak tükrében, hogy idény eleji térdműtétje után sokáig nem tudott végigcsinálni versenyt. Három hete, a moszkvai Kreml Kupán már második volt, és ott is éppen Demeter érkezett mögötte a célba. A bronzérmes székesfehérvári versenyző ezúttal is kiegyensúlyozottan szerepelt: közepesen erős vívással kezdett, majd jól úszott, hibátlanul lovagolt, és nagyon jó kombinált számot hozott össze.

A csapat harmadik tagja, Marosi Demeterhez hasonlóan kezdett, a lovaglásban azonban csak 976 pontot ért el, ezzel jelentősen visszacsúszott. Utána viszont nagyon jól küzdött a kombinált számban, amelyben tíz helyet lépett előre.

„Belegabalyodott az egyik akadályba és felborult, de szerencsére nem sérült meg. Nyilván nem tett jót neki, hogy nem érkezett meg a csomagja, és kölcsönszerelésben kellett versenyeznie. Csak a vívóruhája volt meg, amelyet a kézipoggyászában hozott” – mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy a lovaglást leszámítva Marosi is jól versenyzett, akárcsak társai.

Az egyéni induló Tibolya nagyon szép eredményt ért el azzal, hogy súlyos sérüléséből felépülve hatodik tudott lenni.

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
16 órája

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18
Ezek is érdekelhetik