Öttusa: Vörös Zsuzsanna az Alba Volán szakosztály-igazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.16. 12:57
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna lett az Alba Volán SC öttusázóinak szakosztály-igazgatója.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András az Alba Volán SC vezetőségének, valamint a megyei jogú város önkormányzatának közös döntését ismertetve köszönetét fejezte ki a korábbi kiváló sportolónak, hogy elvállalta a megbízatást, és hangsúlyozta: az Alba Volán SC szakosztály-igazgatójának kötelessége az egység és az összefogás megteremtése a város öttusaéletében, mert helyi szinten nem lehet több műhelyt fenntartani.

A 2004-ben, Athénban egyéni olimpiai aranyérmes Vörös Zsuzsanna pénteki székfoglalójában elmondta, olyan sportolókat szeretnének nevelni az Alba Volánban, akik legalább olyan sikeresek, vagy sikeresebbek lesznek, mint ő maga volt.

Tóth István, a sportklub társelnöke utalt rá, hogy Vörös helyi szinten a csúcsra ért, és az önkormányzattal közösen megadják a lehetőséget a korábbi kiváló sportolónak, hogy újra nagyot alkosson.

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
9 órája

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18
Ezek is érdekelhetik