Birkózás: Lőrincz Tamás és Bácsi Péter is győzött

MTI MTIMTI MTI
2013.02.02. 17:36
Élvezetes csatákat hozott a kötöttfogású birkózók idei első viadala a BVSC Tatai úti csarnokában rendezett Ganz-kupán, amelyen a 66 kg olimpiai ezüstérmese, Lőrincz Tamás 74 kg-ban verte a hazai mezőnyt.

Struhács György szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a tavaly őszi országos bajnoksággal ellentétben ezúttal kiváló meccseket látott, s összességében a papírforma érvényesült. A szakvezető a nap legszínvonalasabb mérkőzésének a 96 kg-osok döntőjét említette, amelyben a 2009-es világbajnok Kiss Balázs két menetben győzte le Rizmayer Györgyöt.

Lőrincz Tamás ezúttal egy kategóriával feljebb is magabiztosan birkózott. Szintén meggyőző teljesítménnyel nyerte Bácsi Péter a 84 kilósok küzdelmét, igaz, legnagyobb riválisa, Lőrincz Viktor betegség miatt nem indult.

A 120 kg-os súlycsoportban a tavalyi junior-világbajnok Lám Bálint győzött Deák Bárdos Mihály távollétében. A fiatal tehetség a döntőben Nunajev Juszupot verve diadalmaskodott.

Struhács elmondta, hogy a viadal jó támpontot jelent számára az Európa-bajnoki csapat kialakításában, de még vannak nyitott kérdések, amelyekre a február végén Szombathelyen sorra kerülő nemzetközi Golden Grand Prix adhat választ.

A viadal legnagyobb hiányzója a londoni olimpián 55 kg-ban bronzérmes Módos Péter volt, aki vállműtéte után lábadozik.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33