Olimpia: 77 aranyat szereztünk, sokaknak nem tetszett - Karelin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.13. 16:36
Alekszandr Karelin, többszörös olimpiai és világbajnok orosz birkózó hazája elleni lépésnek tartja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi döntését, amely a birkózás kivételét ajánlja a 2020-as programból.

„Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, de nyilvánvaló a NOB döntésének háttere. A szovjet és orosz birkózók az olimpiákon 77 aranyérmet szereztek. Érthető, hogy ez sokaknak nem tetszett” – mondta a Vesz szport nevű orosz hírügynökségnek a háromszoros olimpiai bajnok és kilencszeres világbajnok orosz birkózó.

Karelin szerint az orosz sportolók dominanciája és a nemzetközi birkózó szövetség, a FILA álláspontja együtt befolyásolták ezt az olimpiai felépítményt szétromboló döntést.

Karelin – a sportág legendája
Karelin – a sportág legendája

Georgij Brjuszov, az Orosz Birkózó Szövetség alelnöke azt hangoztatta, hogy Oroszország számára ez nemcsak egy sportág, hanem történelem, és örökség. „Ivan Buddobnov, Anatolij Parfjonov, Alekszandr Karelin, vagy Buvajszar Szajtyijev nevét mindenütt ismerik a világban” – idézte a vezető szakembert a championat.com internetes oldal.

Dmitrij Mindiasvili, a grúz származású neves szakember, egykori birkózóbajnok a Szportekszpressz című újság internetes oldalán hevesen reagált. Az idős szakember abszurdnak nevezte a döntést és úgy fogalmazott: „akkor vegyük le a napot is az égboltról!” Szerinte a birkózás kizárását követően az olimpiai játékokat is meg lehetne szüntetni.

„Szerintem ez lehetetlen. A birkózás az egyik legősibb sportág és nem szabad megfosztani a nézőket ettől a látványos sporttól” – vélekedett az RBK orosz hírügynökségnek nyilatkozva Anatolij Margijev, a moszkvai CSZKA sportklub birkózó szakosztályának vezetőedzője. A szakember a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok aranyérmesének, Szamal Otarszultanovnak az edzője egyben.

Dmitrij Rogozin, a szókimondásáról ismert orosz miniszterelnök-helyettes a Golosz Rosszijinak nyilatkozva kijelentette, hogy doppingvizsgálatnak kellene alávetni a NOB tisztviselőit, akik felvetették a birkózás kizárásának lehetőségét az olimpiai játékokról.

A Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági lapnak a NOB-hoz közeli, név nélkül nyilatkozó forrásai azt állították, hogy a NOB döntése mögött egyrészt a FILA elnökének, Rafael Martinettinek a politikája, másrészt Mihail Mamiasvili, az Orosz Birkózószövetség elnökének viselkedése állhat.

Oroszország számára hatalmas érvágás lenne a birkózás kizárása az olimpiáról. Tavaly Londonban az orosz birkózók 11 érmet szereztek.

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
10 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
17 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08
Ezek is érdekelhetik