Asztalitenisz: Tóth Krisztina a bajor szövetségben folytatja

2013.03.19. 12:39
A hétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, Tóth Krisztina áprilistól a Bajor Asztalitenisz-szövetségben vállal munkát, és az élsportot legfeljebb alacsonyabb szinten folytatja.

„Németországban is egyre lanyhul az érdeklődés a női asztalitenisz iránt, a gazdasági háttér is bizonytalanabb, ilyen körülmények között nehéz másik csapatot találni – mesélte a tizenhárom éve Németországba szerződő Tóth Krisztina a Nemzeti Sportnak. – Így aztán gondoltam egy merészet, és néhány hete megpályáztam egy állást a Bajor Asztalitenisz-szövetségnél, s most kaptam meg az értesítést, hogy engem választottak."

Tóth Krisztina az április elejétől érvényes hivatalos titulusa szerint szakmai referens lesz, a bajorországi asztalitenisz-élsportért lesz felelős, s tartja majd a kapcsolatot az olimpiai bizottsággal.

A 39. évében járó klasszist – akinek klubja, a Bundesliga-bajnok FSV Kroppach pénzügyi okokból az idény végén szélnek ereszti a női asztaliteniszezőit – itthonról nem keresték, ez is befolyásolta a bajorországi pályázatában. Új megbízatása a sportpályafutására is hatással lesz.

„Az élsport ilyen szinten mostantól már biztosan nem fér bele az életembe – mondta a játékos a Nemzeti Sportnak. – Téglás Péter szövetségi kapitánnyal már megbeszéltem, hogy a májusi párizsi világbajnokságot még vállalom, ám válogatott szinten ennél tovább már nem terveznék. Klubszinten, ha találok egy alacsonyabb osztályú csapatot, ahol elég lehet, ha gyakorlatilag csak alkalmanként játszom és a meccsekre elmegyek, talán elvállalom, de a Bundesligában számomra az idény végén befejeződik az asztalitenisz."

A világbajnokságot május 13. és 20. között rendezik meg a francia fővárosban.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
6 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14