Öttusa-vk: három magyar a férfi döntőben

MTI MTIMTI MTI
2013.05.10. 19:01
A tizenkét hazai induló közül három – Marosi Ádám, Demeter Bence és Tibolya Péter – jutott a vasárnapi férfi döntőbe a budapesti Trigranit öttusa-világkupa-versenyen.
A pénteki selejtezőben nyolcvanan kezdték meg a küzdelmeket három csoportban, mindegyikből az első kilenc biztosította helyét automatikusan a fináléban, rajtuk kívül további kilenc versenyző az elért pontszáma alapján vált a 36 fős döntős mezőny tagjává.Az A-csoportban szerepeltek a magyar válogatott alapemberei, és ennek megfelelő eredmények is születtek, Marosi Ádám első, Demeter Bence harmadik, Tibolya Péter pedig ötödik lett. Mindhárman kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, de Marosi 1100 ponthoz közeli vívása kiemelkedő volt: 21 ellenfelét legyőzte, miközben csak négytől kapott ki. Ugyanebben a csoportban Tomaschof Soma a 24. helyen végzett.A mezőny második harmadába beosztott négy magyar – Fröhlich Tamás Bence, Klis Krisztián, Haragozó Bence és Demeter Gergely – a 16., 17., 18., és 19. helyen egymás után ért célba a lövészetekkel kombinált futás végén, de a továbbjutáshoz még Fröhlich pontszáma sem volt elég.A C-csoportban Dorozsmai Viktor – elsősorban eredményes vívásának köszönhetően – 13. lett, a döntőről azonban így is lemaradt, csakúgy, mint a 20. Málits István, a 22. Bíró Szabolcs és a 26. Lukács Levente.Nem indult a versenyen a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Kasza Róbert, aki a riói vk-fordulón márciusban elszenvedett kulcscsonttöréséből még nem épült fel teljesen.Szombaton a női döntővel folytatódik a program. A férfiak vasárnapi fináléját követően hétfőn a vegyes váltóval zárul a hazai világkupa-verseny.
Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09