Öttusa-vk: Marosi Ádám ezüstérmes lett

MTI MTIMTI MTI
2013.05.12. 18:05
null
Marosi Ádám ezüstérmes lett a hazai Világkupán (Fotó: MTI)
Marosi Ádám ezüstérmet szerzett a Trigranit öttusa Világkupa-verseny vasárnapi férfidöntőjében.

 

 

 

Az első két szám, a vívás és az úszás után mindkét magyar versenyző az első tíz között volt, majd hibátlan, 1200 pontos lovaglással jöttek le a pályáról, míg az addig előttük lévők sorra rontottak, így három szám után Marosi és Demeter állt a lista élén.

Marosi vágott neki elsőként a kombinált szám futásának, őt öt másodperccel követte Demeter, míg Cooke tíz másodperccel később rajtolt Marosinál. A brit fokozatosan megközelítette a londoni olimpia bronzérmesét, és a harmadik, utolsó előtti sorozat lövészetre egyszerre érkeztek. Cooke gyorsabban teljesítette az öt lövést, majd mintegy 30 méterre elfutott Marositól. A negyedik sorozat is a britnek sikerült jobban, így ő ért elsőként célba.

Demeternek ezúttal nagyon nem ment a lövészet, sok időt töltött a lőállásban, így visszacsúszott a mezőny hátsó részébe.

„Amikor dobogóra állok egy verseny végén – mondta az MTI-nek Marosi Ádám –, mindig sokat köszönhetek a lovaglásnak. A kombinált számnak az élről vágtam neki, és bevallom, nem számítottam arra, hogy a brit ennyire jól fog lőni. De nem vagyok elégedetlen a teljesítményemmel, Cooke volt ma nagyon jó."

Demeter Bence azt mondta, hogy nem tudja, mi történhetett vele a záró számban, mert nem izgult jobban, mint máskor.

Nem indult a versenyen a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Kasza Róbert, aki a riói Vk-fordulón márciusban elszenvedett kulcscsonttöréséből még nem épült fel teljesen, illetve kihagyta a döntőt a válogatott egy másik meghatározó tagja, a selejtezőből továbbjutó Tibolya Péter, akinek a pénteki előcsatározások során felerősödtek a fájdalmai a bal sarkában, amellyel egy ideje gondjai vannak.

ÖTTUSA-VK, VÉGEREDMÉNY
1. James Cooke (brit) 5872 pont
2. MAROSI ÁDÁM 5832 (vívás: 856, úszás: 1:59.43 p/1368, lovaglás: 1200, kombinált szám: 11:38.53 p/2408)
3. Jean Maxence Berrou (francia) 5768
...27. Demeter Bence 5436 (832, 1:59.14/1372, 1200, 13:12.56/2032)

Hétfőn a vegyes váltóval zárul a hazai Világkupa, a magyar színeket Gyenesei Leila, Marosi Ádám kettős képviseli.

 

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30