Létesítmény: megújul a szilvásváradi lovas stadion

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 14:53
Mintegy 1.6 milliárd forint kormányzati forrásból megújul a szilvásváradi lovas stadion – jelentette be Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő szerdai, Szilvásváradon tartott sajtótájékoztatóján.

Horváth László közlése szerint jövő nyár végére, ősz elejére készül el a jelenlegi lovas stadion helyén az új, hatezer férőhelyes, a nemzetközi előírásoknak minden tekintetben megfelelő „négy évszakos” Lovas és Kulturális Rendezvényközpont. Magyarország első ilyen jellegű létesítménye minden lovas szakágat képes lesz fogadni, s a térség idegenforgalmát is fellendítheti – hangsúlyozta.

A beruházás keretében felújítják a már meglévő létesítményeket, az infrastruktúrát, a rendezvénytechnikát, kiegészül a komplexum egyebek mellett egy új bemelegítő pályával és fedett lovardával, valamint ide kerül a maraton pálya.

Horváth László elmondása szerint azért esett Szilvásváradra a választás, mert „itt van hely, stadion, van hagyomány és tudás, valamint itt van a lipicai ménes is”. A komplexumot is a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság fogja működtetni.

A kormánymegbízott emlékeztetett: a jelenlegi létesítmény 30 éve épült, itt rendezték meg 1984-ben a négyesfogat-hajtó világbajnokságot.

A mostani beruházás előkészítését 2010-ben kezdték meg, ám akkor nem nyertek rá uniós forrást, így a fejlesztés kormányzati keretből valósul meg. Az erről szóló döntést június tizenharmadikán írták alá. A munkálatok előkészítésére száznyolcvan millió forintot fordítanak az idén, az építkezés pedig jövő tavasszal kezdődhet – tette hozzá Horváth László.

Dallos Andor, a ménesgazdaság igazgatója az MTI-nek elmondta: a mintegy tízhektáros lovas központban jelenleg négy-öt rendezvényt tartanak évente, de a lipicai lovak képzése is itt zajlik. Ha elkészül a beruházás, ősszel és télen is tarthatnak rendezvényeket. Évente akár tizenöt-húsz eseményt rendezhetnek, amelyek alkalmanként több ezer látogatót vonzanak.

Legfrissebb hírek

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:28
Ezek is érdekelhetik