Öttusa-vk: Marosi a 16. helyről futott fel a dobogóra

MTI MTIMTI MTI
2013.06.01. 17:27
Mélyről indulva nagyszerű hajrával bronzérmet nyert Marosi Ádám az öttusázók világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban. Tibolya Péter ugyancsak látványos felzárkózással ötödik lett, míg a finálé harmadik magyarja, Demeter Bence a 25. helyen végzett.

Az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi gyenge vívással kezdett, csupán 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől kikapott. Az ezért a teljesítményért járó 712 ponttal a 31. helyen állt az első szám után a 36 fős mezőnyben. Ezt követően azonban nagyon összeszedte magát: előbb az ötödik legjobb idővel csapott a célba az uszodában a 200 méteres táv leküzdése után, majd hibátlan lovaglást produkált, végül parádés kombinált számmal a dobogóra futott. Az úszás után még csak a 25. volt, a lovaglást követően a 16., innen sikerült bronzérmet szereznie úgy, hogy a győztestől a befutónál öt, az ezüstérmestől csak egy másodperccel volt lemaradva. A dobogós helyezés kiharcolásához arra volt szükség, hogy a négy lövészettel megszakított 4x800 méteres futást nagy fölénnyel megnyerje.

Marosi az idei vk-sorozatban mindegyik versenyen dobogóra állt, amelyen elindult. Februárban, Palm Springsben második volt, márciusban, Rio de Janeiróban győzött, majd májusban, Budapesten ezüstérmet szerzett.

Az oroszországi döntőben Tibolya is jól versenyzett: 832 pontos közepes vívással kezdte a napot, erre jött egy 27. helyet érő úszás, de aztán ő sem hibázott a lovaspályán, és a kombinált számban is az élcsoportban zárt. A lovaglást követően kilencedik volt, onnan lépett előre négy helyet.

Demeter Bence szintén a lövészetes futásban jeleskedett, abban a mezőny első harmadában végzett, az előző három számban azonban jelentős hátrányt szedett össze a legjobbakkal szemben.

A fináléban az idei négy – a Palm Springs-i, a Rio de Janeiró-i és a budapesti mellett a csengtui – vk-fordulón elért eredmények alapján lehetett elindulni.

ÖTTUSA-VK, DÖNTŐ (NYIZSNYIJ NOVGOROD)
EREDMÉNYEK (a nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint)

1. Valentin Prades (francia) 5920 pont
2. Justinas Kinderis (litván) 5900
3. Marosi Ádám 5896 (vívás: 13 győzelem/22 vereség/712 pont, úszás: 1:58.40 perc/1380 pont, lovaglás: 1200 pont, lövészet-futás: 10:49.90 perc/2604 pont)

...5. Tibolya Péter 5772 (18/17/832, 2:05.12/1300, 1200, 11:30.80/2440)

...25. Demeter Bence 5556 (14/21/736, 2:01.99/1340, 1076, 11:39.10/2404)

Pénteken a női döntőben Gyenesei Leila 19., Cseh Krisztina pedig 27. volt. A Vk-finálé vasárnap a vegyes váltók versenyével zárul.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
49 perce

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00