Öttusa: csütörtöktől junior-vb, 30 ország sportolói Fehérváron

MTI MTIMTI MTI
2013.07.22. 14:20
Harminc ország 140 férfi és női versenyzője jelezte részvételét a csütörtöktől jövő szerdáig tartó székesfehérvári junior öttusa-világbajnokságra.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Tóth István, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy ez lesz a 22. sportági világverseny Székesfehérváron. Az első igazán jelentős az 1990-es junior-vb volt, amely teljes magyar sikerrel zárult. Tóth István kiemelte a 2000-es felnőtt Európa-bajnokságot, amelyen a később olimpiai bajnoki címet is szerző, székesfehérvári Vörös Zsuzsanna nyert aranyérmet.

„A 2010-es junior-világbajnokságon sportágtörténeti esemény részesei lehettünk, ugyanis a férfi és a női győztes is azonos klubból, az Alba Volánból került ki Demeter Bence és Kovács Sarolta személyében" – tette hozzá.

Érdekességként említette meg, hogy ezúttal látványos megnyitóünnepséget is rendeznek szerdán 18 órakor „Aki a múltját nem becsüli, a jövőt sem érdemli" mottóval, amelyre meghívták a sportág valamennyi hazai olimpiai, vb- és Eb-érmesét.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár ismét rangos öttusaversenyt rendez, mert – mint megjegyezte – itt a hazai siker nem szokott elmaradni. Nem titkolta, hogy ezt a sikert most elsősorban az egy hete felnőtt Európa-bajnoki címet szerző Földházi Zsófiától várja, hozzátéve, hogy a csapatok sem esélytelenek.

A magyar indulók: Földházi Zsófia (KSI), Földházi Anita (KSI), Schlett Emese (Volán Fehérvár), Réti Anna (MAFC), Demeter Gergely (Volán Fehérvár), Harangozó Bence (Volán Fehérvár), Málits István (Volán Fehérvár), Lukács Levente (Volán Fehérvár).

Csütörtökön és pénteken a női és férfi selejtezőt rendezik, majd szombaton és vasárnap következnek a döntők. Hétfőn vegyes váltó szerepel a programban, a háromfős női, illetve férfi váltók pedig kedden és szerdán versenyeznek.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik