Lovassport: svéd siker maratonhajtásban, Lázár továbbra is 4.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 20:10
null
Lázár Zoltánnak megmaradt az esélye az éremszerzésre (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
A svéd Tomas Eriksson nyerte a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság szombati maratonhajtó számát, a legjobb magyar, Lázár Zoltán ötödik lett, viszont összetettben továbbra is a negyedik helyről várja a záró napi akadályhajtást.



A legnépszerűbb versenyszámban, a maratonhajtásban tíz nemzet 35 négyesfogathajtója vett részt, köztük kilenc világbajnok hajtását láthatták a nézők. A címvédő Ijsbrand Chardonnak a 6-os akadályban javított pályatévesztése volt, így csak a 28. lett, az összetettben pedig a másodikról a 20-ik helyre esett vissza. A szombati napon a németek szerepeltek még jól, hiszen a svéd Tomas Eriksson mögött Michael Brauchle a második, Georg Von Steinpedig a harmadik helyen zárt. A magyar csapat másik két tagja közül Dobrovitz József a hetedik, ifj. Dobrovitz József a kilencedik lett.

Az összetett egyéni versenyben a holland Theo Timmerman áll az élen, a negyedik helyet elfoglaló Lázár Zoltánnak megmaradt az esélye az éremszerzésre.

A csapatversenyben a hollandok megtartották vezető helyüket, a magyar csapat a németek mögé visszacsúszva két nap után a harmadik helyen áll.

LOVASSPORT, NÉGYESFOGATHAJTÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
MARATONHAJTÁS
EGYÉNI

1. Tomas Eriksson (svéd) 90.84 hibapont
2. Michael Brauchle (német) 92.56
3. Georg Von Stein (német) 93.82
...
5. Lázár Zoltán 94.95
...
7. Dobrovitz József 96.41
...
9. ifj. Dobrovitz József 97.42
...
11. Váczi István 101.42
...
17. Móró Lajos 104.66
...
18. Osztertág Márk 105.25
...
25. Bárdos Attila 115.90
...
32. Galbács Ferenc 146.74

CSAPAT
1. Németország (Michael Brauchle, Mareike Harm, Georg von Stein) 186.38 hibapont
2. Magyarország (Lázár, Dobrovitz, ifj. Dobrovitz) 191.36
3. Hollandia (Theo Timmerman, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde) 193.09

ÁLLÁS A MARATONHAJTÁS UTÁN
EGYÉNI

1. Theo Timmerman (holland) 137.53 hibapont
2. Koos de Ronde (holland) 137.85
3. Tomas Eriksson (svéd) 139.80
4. Lázár Zoltán 140.67
CSAPAT
1. Hollandia 273.14 hibapont
2. Németország 284.66
3. Magyarország 286.7

Legfrissebb hírek

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

A díjhajtás után ötödik helyen a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.05. 22:13

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35
Ezek is érdekelhetik