Tokió 2020: a török kormányfő szerint nem volt fair a döntés

Vágólapra másolva!
2013.09.10. 11:11
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint nem volt sportszerű Isztambul helyett Tokiónak adni a 2020-as olimpiát, és a döntés bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem vesz tudomást a muszlim világról.

A múlt szombati szavazáson a japán főváros 60, Isztambul pedig 36 voksot kapott, míg Madrid az első körben kiesett.

A kormányfő hangsúlyozta: japán és spanyol földön is rendeztek már olimpiát, de Törökországban még nem.

„Ez nem fair! Semmibe veszik a világ 1.5 milliárd muszlimját" – fogalmazott.

A török metropolisz korábban a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es olimpiára is kandidált, sikertelenül.

Mark Adams, a NOB szóvivője szerint Isztambul fantasztikus pályázatot adott be a 2020-as játékokra, az utolsó pillanatig versenyben volt, ám ilyen a sport: csak egy nyerhet.

Szakértők szerint a török jelentkezés esélyeit gyengíthette, hogy míg Tokió közel 8, addig Isztambul 20 milliárd dolláros költségvetéssel számolt, továbbá az is, hogy az elmúlt időszakban több tucat török sportoló akadt fenn doppingvizsgálaton, ráadásul a szomszédos Szíriában polgárháború dúl.

A doppingbotránnyal kapcsolatban Erdogan megjegyezte: zéró toleranciát hirdettek, ennek eredménye, hogy elkapták és eltiltották a csalókat.

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
10 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik