Öttusa-vk: elegük lett a botrányos viadalból

2014.03.01. 22:07
Az után, hogy a női verseny pénteki döntője félbeszakadt és eredmény nélkül zárult, kiderült, hogy a férfiak fináléját és a vegyes váltót sem rendezik meg az öttusázók idei első világkupa-fordulóján, Acapulcóban.

A pénteki női döntő a kombinált szám előtt ért véget, mert a szervezők alkalmatlan lovakat biztosítottak, s így a harmadik számban a 36 résztvevőből 19 nulla pontot lovagolt, ennek nyomán pedig a versenyzők közösen úgy döntöttek, hogy nem folytatják az irreálissá vált küzdelmet. Akadt olyan ló, amely a pályára sem volt hajlandó bemenni, de a többivel sem jártak jobban, mivel ugrani gyakorlatilag nem akartak vagy tudtak.

A női versenyben tapasztaltak miatt – a vívásban és az úszásban sem voltak ideálisak a körülmények – a férfi mezőny döntősei is azt fontolgatták helyi idő szerint péntek este, hogy nem versenyeznek, majd szombaton ennek megfelelően is cselekedtek: nem kezdték el a küzdelmeket. Némi huzavona után aztán megszületett a döntés, hogy a két hátralévő versenyszám elmarad.

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) a pénteki verseny félbeszakadását közleményében a tikkasztó hőséggel magyarázta. A szövetség úgy fogalmazott, hogy ilyen körülmények között nem lehetett garantálni a versenyzők és a lovak épségét, majd a szombati verseny törlését is hasonlóan kommentálta.

„A versenyzőkkel történt tanácskozást követően és figyelembe véve a lovak egészségére kedvezőtlen acapulcói körülményeket, az a döntés született, hogy a verseny hátralévő részét nem rendezzük meg" – olvasható. A világkupadöntős részvételért így Egyiptomban, Kínában és Magyarországon lehet majd gyűjtögetni a pontokat.

Magyar részről a mexikói női döntőben Kovács Sarolta és Földházi Zsófia, a férfi fináléban pedig Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence volt, illetve lett volna érdekelt.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik