Fighters' Run: az akadályok mellett a szíveket is meghódítják

Vágólapra másolva!
2014.05.13. 08:49
null
A szögesdrót pálya sem leküzdhetetlen akadály
Az első budapesti kalandfutó verseny nevezői május 17-én a kihívások teljesítése mellett egyúttal a jó ügy érdekében is tehetnek: a Fighters' Run résztvevők ruháikkal támogathatják a HEGYEM (Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom) fiatal tagjait, akik egyébként magukat is próbára teszik a pályán. (x)

A héten már építik a Csillebérci Szabadidő Központban a szombati Fighters' Run kalandfutó verseny pályáját, amely egészen extra módon, több mint 20 akadállyal fogja várni a kihívást kereső indulókat. Palánkok és elhagyott épületek, rámpák, mocsaras árkok, vizes medence, szögesdrót pálya, kúszócsövek, kötélhálók és még jó néhány meglepetés szerepel a 7 kilométeres útvonalban. Többek között a Challengeland Kalandpálya, a Budakeszi Erdő, a Norma Park bmx-, valamint egy paintball pálya, sőt mi több, élő akadály gyanánt egy amerikai focicsapat is próbára teszi a futókat. De mindezek meghódítása mégis nemtől és szinte korosztálytól függetlenül lehetséges, a versenyzők itt elsősorban saját maguk legyőzéséért küzdenek, és segítő kezet is mindig találnak, ha szükséges.

Az indulók között van például a Miss Balaton szépeiből összeálló Miss Fighters csapat is, amelyhez most csatlakozott a 2010-es Miss World Hungary szépségkirálynője, Dobó Ági, aki egyébként 7 hónapos kisfia mellől ugrik át a kalandos megmérettetésre.

Szintén a versenyzők közé „igazolt” Hajdu Attila, egykori válogatott hálóőr, a Sport TV Fieszta című műsorának állandó szakértője is. „A Trash Talk-os fiúk hívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk, tudják, hogy szeretem a kihívásokat. Anno volt pár esős meccsünk, azokon is megoldottam a feladatom, most sem lehet gond. Viccet félretéve, nem lesz könnyű, de bízom a csapatban. A legfontosabb célunk így elsőre csak az lehet, hogy sikeresen teljesítsük a pályát, nem a stopperórának futunk” – hangsúlyozta Hajdu.

A befutók végül még egy jó ügyben is részt vehetnek: az Erdei Zsolt profi ökölvívóbajnok nevével fémjelzett HEGYEM (Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom) ruhaadományokat vár a helyszínen. A HEGYEM ifjúsága egyébként nem csak a szíveket, hanem az akadályokat is meghódítja, 30 fős csapatuk ugyanis szintén megméretteti magát a kihívásokkal teli pályán.

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik