Vívó Eb: érem nélkül marad a világranglistát vezető csapatunk

2014.06.11. 13:40
Nem jutott be az elődöntőbe, így érem nélkül marad a férfi párbajtőr-válogatott a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.



A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat az Eb honlapja szerint a 16-os táblán kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol simán verte a hollandokat. A következő összecsapást azonban már nem tudta megnyerni, az oroszokkal szemben maradt alul.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat az Eb honlapja szerint a 16-os táblán kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol simán verte a hollandokat. A következő összecsapást azonban már nem tudta megnyerni, az oroszokkal szemben maradt alul.

A világranglistán éllovas magyar válogatott az elmúlt években sikert sikerre halmozott, tavaly, Budapesten megnyerte a világbajnokságot, azután viszont Imre Géza hosszabb pihenőt kért, Boczkó Gábor pedig a mostani idény jelentős részét sérülés miatt kihagyta.

A magyarok a folytatásban a legjobb esetben ötödikek lehetnek. Először a spanyoloktól vereséget szenvedett franciákkal csapnak össze, majd az észt vagy az izraeli együttes következik az ötödik vagy a hetedik helyért.

A párbajtőrözők versenyében 17 válogatott indult.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
a 16 között

Magyarország–Hollandia 45:32
negyeddöntő
Oroszország–Magyarország 45:32
Spanyolország–Franciaország 44:43
Ukrajna–Észtország 19:13
Svájc–Izrael 39:32

Legfrissebb hírek

Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Egyéb egyéni
2026.06.23. 09:35

Vívó Eb: aranyéremért vív a női párbajtőrcsapat!

Egyéb egyéni
2026.06.21. 15:26

Vívó Eb: nem jutott négy közé a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 14:26

Vívó Eb: elődöntőt vív női párbajtőrcsapatunk

Egyéb egyéni
2026.06.21. 13:27

Nemcsik Zsolt: Volt tartása a csapatnak

Egyéb egyéni
2026.06.21. 12:15

Aranyérmes a férfi kardcsapat az Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2026.06.20. 21:42

Vívó Eb: nyolcadik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:56

Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:15
Ezek is érdekelhetik