Olimpia 2024: a franciák mérlegelik a párizsi pályázatot

MTI MTIMTI MTI
2014.10.14. 19:55
A Francia Olimpiai Bizottság a kormánnyal közösen mérlegeli, hogy Párizs pályázzon-e a 2024-es nyári olimpia rendezési jogára. Egy hónapja a Magyar Olimpiai Bizottság állt ki amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a tíz év múlva sorra kerülő nagyszabású sporteseményre.

Nathalie Iannetta, Francois Hollande köztársasági elnök sportügyekben illetékes tanácsadója kedden elmondta: döntő lesz, hogy milyen eredményt hoz a Francia Olimpia Bizottság megrendelésére jövő év elejére elkészülő megvalósíthatósági tanulmány. Amennyiben ez azt mutatja majd, hogy a francia fővárosnak van esélye elnyerni az ötkarikás játékokat, akkor Párizs a 2025-ös világkiállításra is jelentkezhet.

Amint Bernard Lapasset, az illetékes sportügyi bizottság vezetője kiemelte: az nem lehet elég meggyőző érv az esetleges kandidálásukban, hogy 2024-ben lesz kereken száz éve, hogy Párizs utoljára nyári olimpiának adott otthon.

Mindenesetre Manuel Valls miniszterelnök és Hollande hangsúlyozta: a pályázat mellé állnak, amennyiben a rendezési feltételek teljesíthetőek, és a gazdasági-pénzügyi helyzet ezt megengedi.

Párizst a 2012-es olimpia-rendezés fő esélyesének tartották, ám végül London lett a befutó. A francia főváros a 2008-as játékokért folyó versengésben is alulmaradt, akkor Pekinggel szemben. Párizs a 2020-as olimpiai rendezésért nem indult, ráadásul előtte az ország - Annecyvel - elbukta a 2018-as téli olimpiát is, amelyet végül a dél-koreai Pjongcsangban tartanak.

A 2024-es olimpia iránt érdeklődik Budapest is. Amint Borkai Zsolt MOB-elnök szeptember 11-én bejelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es rendezésre.

A helyszínt 2017-ben jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az Egyesült Államokban négy (Boston, Los Angeles, San Francisco, Washington), Németországban pedig két város (Berlin, Hamburg) vív belharcot a jelöltségért, de Róma és Isztambul, valamint Katar és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik Budapest és Párizs mellett.

A 2016-os játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35