Öttusa: Kovács Sarolta 6. a fedett pályás idénynyitón
A címvédőként rajthoz álló, 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta a vívásban ötödik lett, majd az úszás megnyerése után az összetettben az élre került. A lovaglásban a 44 fős mezőnyben két verőhibával a 29. helyet szerezte meg, de nem szedett össze jelentős ponthátrányt, így a záró – futásból és lövészetből álló – kombinált számnak a fehérorosz Tacjana Jelizarovával együtt elsőként vághatott neki. Az első sorozat lövészetet szinte egyszerre teljesítették és futásban Kovács tapadt Jelizarovára. A folytatásban azonban ellenfele jobb volt, a magyar öttusázó hátránya fokozatosan nőtt.
Végül a 12. helyről rajtoló Papus haladt át elsőként a célvonalon, Kovács a futamában ötödik lett, ám mivel az első futam győztese jobb eredményt ért el nála, a hatodik helyet szerezte meg.
A szintén válogatott Alekszejev Tamara, aki megnyerte a lovaglást, a kombinált számban már nem állt rajthoz, mert addigra belázasodott.
A szombati versenyben 12 ország öttusázói vettek részt. Vasárnap a férfiak versenyét rendezik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a mellette lévő uszodában, a Nemzeti Lovardában és a Syma-csarnokban.
ÖTTUSA
A PERIDOT FEDETT PÁLYÁS BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI
1. Volha Papus (fehérorosz) 1361 pont
2. Tacjana Jelizarova (fehérorosz) 1361
3. Natalya Coyle (ír) 1352
...6. Kovács Sarolta 1328

100 éve született Benedek Ferenc

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott




