Olimpia 2024: Párizsban 76 százalékos a támogatottság

MTI MTIMTI MTI
2015.02.10. 14:04
A francia főváros lakosságának 76 százaléka támogatja Párizsnak a 2024-es olimpiára vonatkozó rendezési szándékát.

A Direct Matin napilap megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás eredménye szerint az egész országot tekintve a franciák 73 százaléka áll a kezdeményezés mögött. Párizs – amely 1900 és 1924 után harmadszor lenne házigazda – jelentkezett a 2012-es játékok lebonyolítására is, ám alulmaradt Londonnal szemben.

A francia fővároson kívül Boston, Róma és Durban jelezte, hogy versenybe száll, illetve Németországból Hamburg vagy Berlin szintén beadja pályázatát, valamint Baku, Doha és Isztambul is érdeklődött.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

MONTEZEMOLO A RÓMAI PÁLYÁZAT VEZETŐJE

Luca di Montezemolo vezeti Rómának a 2024-es nyári játékok megrendezésére irányuló pályázatát. A felkérést, illetve megbízást Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke jelentette be kedden.

A Ferrari éléről 23 év után tavaly októberben távozott 67 éves Montezemolo, aki az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság szervezését is koordinálta, november óta az Alitalia légitársaság elnöke.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök tavaly decemberben jelentette be, hogy Róma megpályázza a rendezést, egy hónappal később pedig Malago azt mondta, január végéig megnevezik azt a tíz szakembert, aki a pályázati bizottság tagja lesz. A CONI irányítója azt is elárulta, hogy a testület költségvetése öt és tízmillió euró között lesz, s a 2017-es helyszínkijelölésig a tíztagú testület 30 fősre duzzad majd.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35