Öttusa-vb: ötödik lett a magyar páros a férfi váltóversenyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.29. 20:12
Ötödik helyen végzett a Tibolya Péter, Tomaschof Soma páros a férfiak váltóversenyében a berlini öttusa-világbajnokságon.

A magyarok a 2x100 méteres úszást követően még csak tizenharmadikak voltak a 18 kettőst felvonultató mezőnyben, de hetedik helyet érő vívásukkal felzárkóztak kilencediknek, majd hibátlanul – kis időtúllépéssel – mentek végig a lovaspályán, így a kombinált számot már hatodikként kezdhették meg, 12 másodperccel az akkor bronzérmes pozícióban álló lengyelek után.

A váltótagokra 2x800 méteres futás és két lövészet várt. Tibolya, aki az egész idény során lábsérüléssel bajlódott, jól indult, mindjárt az első lövészetnél olasz és kínai riválisa elé került. A második sorozatánál ugyan többet hibázott, de így is negyedikként indította Tomaschofot. A mindössze 19 éves – még csak elsőéves junior – társa az első lövészetnél kicsit bizonytalankodott, emiatt felzárkózott rá az ukránok második versenyzője, majd a következő lövészetet követően már ötödik volt, ezt a helyezést viszont a végéig megtartotta.

Tibolya az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy a bal sípcsontjában következett be fáradásos törés az év elején, majd mikor ebből felépült, továbbra is fájt a lába, és kiderült, csontkinövése van.

„Kis túlzással azt mondhatnám, január óta nem volt olyan napom, hogy ne éreztem volna fájdalmat. Csillapítókkal be tudtuk állítani, hogy verseny közben ezt ne érezzem, de most, hogy már kezd kihűlni, megint érzem, hogy nincs rendben a lábam. Holnap megyek haza, két nap múlva megműtik, azt mondták, két hónap a felépülés” – utalt arra, hogy számára véget ért a szezon. Ugyanakkor hozzátette: a váltóversenyben nyújtott szereplésükkel összességében elégedett.

A vb-újonc Tomaschof elismerte, hogy vívásának akadt olyan szakasza, amelyben elbátortalanodott és a lövészetében sem volt minden tökéletes, de mint mondta, kezdésnek azért ez így nem volt rossz.
A versenyt nagy küzdelemben a németek nyerték meg, akik a negyedik helyről futottak az élre.

ÖTTUSA-VB, FÉRFI VÁLTÓVERSENY
1. Németország (Alexander Nobis, Marvin Faly Dogue) 1544 pont
2. Oroszország (Alekszandr Kukarin, Kirill Beljakov) 1540
3. Lengyelország (Szymon Staskiewicz, Jaroslaw Swiderski) 1520
...5. Magyarország (Tibolya Péter, Tomaschof Soma) 1494 (úszás: 1:57.13 perc/349 pont, vívás: 19 győzelem/15 vereség/220 pont, lovaglás: 291 pont, lövészet-futás: 11:06.50 p/634 pont)

Kedden a nők váltóversenyét rendezik meg az Olimpiai Parkban.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30
Ezek is érdekelhetik