Rio 2016: karnevál lesz, de nem londoni pénzpazarlással

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.23. 10:14
A jövő évi riói olimpia és paralimpia nyitó- és záróünnepsége lényegesen alacsonyabb költségvetésű lesz, mint a 2012-es londoni vagy a 2008-as pekingi ötkarikás játékok ceremóniái.

Az ünnepségekért felelős csoport egyik tagja, a brazil filmrendező Fernando Meirelles kedden azt nyilatkozta, hogy ők a londoni költségek mindössze egytizedét fordítják majd az ünnepségekre.

„Szégyellnénk magunkat, ha Londonhoz hasonlóan pazarolnánk egy olyan országban, ahol nagy szükségünk van a pénzre például az egészségügyben – mondta Meirelles. – Büszkék vagyunk rá, hogy nem költjük őrültek módjára a pénzt.”

A 2012-es londoni olimpia és paralimpia nyitó- és záróünnepségére megközelítőleg 80 millió fontot költöttek.

Meirelles hozzátette, a ceremóniáknál kerülni akarják a közhelyeket, de a brazil jellegzetességeket mindenképp meg akarják mutatni.

„Olimpiát rendezni Rióban anélkül, hogy említést se tennénk a karneválról, esztelenség lenne. A karnevál nem közhely, a brazil emberek a karneválban élnek” – mondta.

A kreatív csoport egy másik tagja, a szintén filmrendező Andrucha Waddington szerint az ünnepségeken rávilágítanak a brazil kultúra gyökereire.

„Minden fontos elem meg fog jelenni a show-ban – mondta Waddington. – A sokszínűségről fog szólni. Büszkék vagyunk rá, hogy rendkívüli ünnepség lesz rendkívüli költségvetés nélkül.”

Részleteket azonban nem árult el a ceremóniákkal kapcsolatban.

„Amit csak lehet, titokban akarunk tartani, hiszen a meglepetés nagyon fontos” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik