Lovas-vk: holland siker díjugratásban, Szuhai harmadik

MTI MTIMTI MTI
2015.11.28. 17:29
A holland Michel Hendrix nyerte meg a Papp László Sportarénában péntektől vasárnapig zajló lovas-vk szombaton rendezett díjugrató-vk-fordulóját, amelyben legjobb magyarként Szuhai Gyula harmadik lett.

A tervezők rendkívül nehézre alakították ki a pályát, ugyanis a 39 lovasból mindössze kettőnek sikerült verőhiba nélkül és a 71 másodperces limitidőn belül teljesítenie azt. A tizenkét, 140-160 centiméter magas akadály, melyben volt egy-egy kettes és hármas is, komoly nehézséget okozott a versenyzőknek: voltak, akik menet közben feladták a küzdelmet, de olyan is előfordult, hogy kizárták a lovast, mert a lova kétszer is ellenszegült.

A több ezer fős publikum hosszú ideig nem láthatott tiszta menetet, a mezőny feléig egy verőhibával lehetett vezetni. A pályakarbantartás után is sorra hullattak le a rudak, még a pénteki vk-minősítőn győztes, az 1992-es barcelonai olimpián az osztrák csapat tagjaként ezüstérmes Thomas Frühmann is hibázott egyet.

Aztán 33-as rajtszámmal a szintén osztrák Alice Janout megtörte a jeget és hibapont nélkül zárt, a közönség legnagyobb örömére.

Arról, hogy legyen összevetés, Hendrix gondoskodott. Kettejük végső küzdelméből utóbbi jött ki jobban, mivel Janout egy verőhibával zárta a rövidített pályát, míg Hendrix – Baileys nyergében – másodjára is hibátlanul lovagolt.

Rajtuk kívül heten – köztük két magyar – fejezték be az alapversenyt egy verőhibával, azaz négy hibaponttal, közülük Szuhai Gyula és lova, Quintus volt a leggyorsabb 64.85 másodperccel, így harmadik lett. Horváth Balázs ötödikként zárt.

A délelőtti programot fogathajtás is színesítette, míg este a Gladiátor című lovas musical szerepel a műsoron.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
2026.06.08. 13:42