Rio 2016: fiatalosabb, sportosabb – ilyen lesz a magyar formaruha

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 14:40
null
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A FORMARUHÁRÓL KÉSZÍTETT KÉPGALÉRIÁNKAT! (Fotók: NS/Földi Imre és MOB ) <br />
A Use Unused divatcég tervezheti a magyar olimpiai csapat formaruháját a jövő nyári riói ötkarikás játékokra.


A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra a döntését. Szabó Bence főtitkár, egyben a zsűri elnöke elmondta, szerettek volna olyan irányba elmozdulni a sportolók megjelenését illetően, ami a korábban megszokottakhoz képest fiatalosabb, sportosabb, de mégis elegáns.

Az idén nyáron kiírt nyilvános pályázatra jelentkezők közül tizenegyet hívott meg a MOB, közülük a szeptemberi határidőig hatan adtak be érvényes pályázatot, végül három cég, a Use Unused, a The Four és a Nubu került a döntőbe.

A három finalista – a MOB 1-1 millió forintos támogatásának felhasználásával – készítette el mintakollekcióját, s a szerdai leadási határidőt követően ült össze a zsűri, két sportolóval, Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval és Gyenesei Leila öttusázóval, hogy meghozza döntését.

Az eseményen fotókon mutatták be a győztes Use Unused előzetes elképzeléseit: a kollekcióban megjelennek a magyar nemzeti színek is, ugyanakkor nem a hagyományos módon, hanem csak apró részletekben. A cég – amely győzelméért ötmillió forintot kap – formaruha-kollekciójában emlékeztetni kíván az eddigi 168 magyar olimpiai aranyéremre, a ruhákon ugyanis a 168TEAMHUN feliratú logó kap majd helyet.

A következő lépés a kivitelezésre irányuló nyílt közbeszerzési pályázat lesz, amelyet a tervező cég és a MOB közösen ír ki.

 

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
14 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik