Öttusa-vk: Földházi Zsófia negyedik Kairóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.26. 18:28
Földházi Zsófia a negyedik helyen végzett az öttusázók idei első világkupaversenyén Karióban. A pénteki női döntőnek Alekszejev Tamara személyében volt még egy magyar résztvevője, ő tizedik lett.

A 2013-ban Európa-bajnok Földházi – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – vívásban 25. volt azzal, hogy 15 ellenfelét győzte le, miközben húsztól kikapott, a 200 métert viszont a második legjobb idővel, 2:11.83 perc alatt úszta le.

Két szám után a középmezőnyben állt, majd egy verőhibával ment végig a lovaspályán, de nem tudott javítani helyzetén, mivel sokan még ennél is jobb teljesítményt nyújtottak. A lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futást azonban megnyerte 12:36.67 perccel, így jelentősen előrelépett, s csupán öt másodperccel maradt le a dobogóról.

Alekszejev a vívópáston 19 győzelmet aratott és 16 asszót veszített el, ami a 14. legjobb eredmény volt, és 2:20.90-et úszott, amivel ebben a számban 25. lett. A lovaglást Földházihoz hasonlóan a középmezőnyből kezdhette el, és mivel hibátlanul teljesítette a harmadik számot, maradt esélye, hogy a bő élcsoportban végezzen. A 13:15.45 perces kombinált eredménye a 36 fős döntő 14. legjobbja volt, ami összességében tizedik helyet eredményezett a számára.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, melybe a magyarok közül Marosi Ádám, Demeter Bence és Tibolya Péter jutott be. A négy állomásból és döntőből álló vk-sorozatban pontokat lehet szerezni, a június eleji világranglistáról pedig legalább hat-hat kvótát osztanak majd ki a riói olimpiára.

ÖTTUSA, VK-VERSENY, KAIRO
NŐK

1. Lena Schöneborn (német) 1353 pont
2. Annika Schleu (német) 1345
3. Elodie Clouvel (francia) 1338
4. Földházi Zsófia 1333
…10. Alekszejev Tamara 1298



 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik