Torna: Hidvégi Vid és Kovács Zsófia indulhat az olimpián

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.08. 10:20
A Magyar Torna Szövetség elnöksége is jóváhagyta a jelöléseket, ezután a MATSZ megteszi javaslatát a Magyar Olimpiai Bizottságnak Hidvégi Vid és Kovács Zsófia olimpiai indulásáról, a végső döntést pedig a MOB hozza meg a név szerinti nevezéssel.  

„Őszintén szólva számítottam rá, hogy én leszek az olimpiai induló, hiszen a tavalyi világbajnokságon a döntőben ötödik voltam lólengésben. Eddig is úgy készültünk, hogy megyek Rióba, örülök, hogy már hivatalosan is így van. Kemény munkába kezdtünk, a cél a 6.8 kiinduló pontú gyakorlat lovon, az utazásig a Tornacsarnokban készülök, de addig még lesz két világkupám, amelyen elindulok" – mondta Hidvégi Vid.Hidvégi Vid.

„Nagyon boldog vagyok, de egyelőre még fel sem tudom fogni. Jóllehet miután döntőbe kerültem az Európa-bajnokságon, és pontszerző helyet értem el, Makra Noémi pedig nem volt finalista, már számítottam arra, hogy én leszek az olimpiai résztvevő, mivel a szövetségi kapitány válogatási kritériumában az Eb-pontszerzés szerepelt. Nagy körülöttem a felhajtás, sok a médiaszereplés, ehhez nekem még hozzá kell szoknom. Eddig pihenőm volt, de délután már átmozgató edzésre megyek, a célunk az, hogy a második ugráson erősítsünk, és egy új kötőelemet gyakorolok felemáskorláton, ezt pedig szeretnénk beépíteni a gyakorlatba" – tette hozzá Kovács Zsófia.

Legfrissebb hírek

Mészáros Krisztofer nyerte az egyéni összetettet a maribori tornaversenyen

Egyéb egyéni
2026.06.15. 12:25

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Torna-vk: Kovács Zsófia aranyérmes felemáskorláton Koperben

Torna
2026.05.30. 16:02

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47
Ezek is érdekelhetik