Öttusa Eb: Alekszejev 7., Boros 28., a női csapat 6. lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 21:31
Alekszejev Tamara 7., míg Boros Alexandra 28. lett a szófiai öttusa Európa-bajnokság női versenyében, míg a magyar csapat – Kovács Sarolta visszalépése miatt – hatodikként zárt szombaton.

Alekszejev jól kezdett vívásban, 22 győzelmével hatodikként várta az úszást, amelyben viszont csak a 16. legjobb időt érte el a 36 fős mezőnyben. A lovaglás még gyengébben sikerült, 23. lett ebben a számban, de a lövészettel kombinált futásban a kilencedik időt teljesítette, így összességében hetedikként ért célba.

Borosnak már a kezdés sem alakult jól, 17 asszót nyert, így a középmezőnyben foglalt helyet, amelyen valamelyest javított 12. legjobb úszó idejével. A lovaglás viszont rosszul alakult, mindössze 30. lett, így jelentősen visszacsúszott. A kombinált számban pedig mindössze ketten értek el nála rosszabb időt, így 28. helyen zárt.

Egyéniben a litván Laura Aszadauszkaite nyert, csapatban pedig két honfitársával együtt diadalmaskodott.

A női selejtezőt sikerrel vette a világbajnok Kovács Sarolta is, ám hátfájdalmakra panaszkodott, ezért visszalépett a finálétól, melynek következtében a csapatnak esélye sem volt a dobogós helyek elérésére.

ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐK

1. Laura Aszadauszkaite (Litvánia) 1368 pont
2. Gulnaz Gubajdullina (Oroszország) 1350
3. Ilke Ozyuksel (Törökország) 1327

7. Alekszejev Tamara 1307

28. Boros Alexandra 1199

NŐI CSAPAT
1. Litvánia (Laura Aszadauszkaite, Gintare Venckauszkaite, Karolina Guzauszkaite) 3915 pont
2. Nagy-Britannia (Joanna Muir, Kate French, Samantha Murray) 3887
3. Oroszország (Gulnaz Gubajdullina, Anasztaszja Petrova, Anna Burjak) 3885

6. Magyarország (Alekszejev Tamara, Boros Alexandra, Kovács Sarolta) 3491

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik