Vívás: olimpiai bajnok kardozónk óriási elismerésben részesült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 16:19
Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívót, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárát beválasztották a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) által létrehozott sportági Hírességek Csarnokába.

„Szabó Bence egyrészt a két olimpiai aranyérmének köszönheti az elismerést, másrészt a sportvezetőként végzett eredményes munkájának” – mondta a hírről beszámoló mob.hu-nak Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. Hozzátette: a nemzeti szövetségek, illetve a nemzeti olimpiai bizottságok jelölhetnek, de maga a FIE is javasolhat, és a végrehajtó bizottság dönt.„Szabó Bence egyrészt a két olimpiai aranyérmének köszönheti az elismerést, másrészt a sportvezetőként végzett eredményes munkájának” – mondta a hírről beszámoló mob.hu-nak Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. Hozzátette: a nemzeti szövetségek, illetve a nemzeti olimpiai bizottságok jelölhetnek, de maga a FIE is javasolhat, és a végrehajtó bizottság dönt.

„Idén a november végi moszkvai kongresszuson iktatják be az új tagokat, köztük Szabó Bencét, aminek nagyon örülünk” – folytatta Kamuti Jenő.

A FIE 2013-ban hívta életre a Hírességek Csarnokát, melynek több magyar tagja is van: Bay Béla, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Elek Ilona, Kamuti Jenő, Nagy Tímea és Rejtő Ildikó. A halhatatlan lehet sportoló (aktív és visszavonult egyaránt), illetve a bővebb vívócsalád tagja (nemzetközi tisztviselő, edző, bíró). A sportolói kandidálásnak szigorú feltételei vannak: legalább egy olimpiai bajnoki cím kell hozzá, vagy két olimpiai ezüst, illetve bronz, vagy három világbajnoki cím, vagy hat világbajnoki érem.

Szabó Bence – akit a májusban, 82. életévében elhunyt Szőcs Bertalan vívómesterrel együtt jelölt a magyar szövetség a tagságra – 1988-ban, Szöulban a magyar kardválogatottal, majd 1992-ben, Barcelonában egyéniben is olimpiai aranyérmet nyert. Emellett kétszeres ötkarikás ezüstérmes, a csapattal kétszeres világbajnok, Európa-bajnokságon pedig egyéniben és csapatban is győzött. Aktív sportolói pályafutásának befejezése után volt az UTE elnöke, aztán a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya, 2012 óta pedig a MOB főtitkára, de emellett vívóedzőként is tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Vívás: a férfi és a női kardcsapat is ötödik lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.26. 07:15

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

Gyász: elhunyt Uljana Szemjonova, a legendás szovjet kosaras

Kosárlabda
2026.01.09. 11:31

Cseh László májusban bekerül a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2026.01.08. 17:34

Szűcs Luca Budapesten és szerelme városában, Párizsban is edz

Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:46

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21
Ezek is érdekelhetik