Olimpia: távozik posztjáról az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke

MTI MTIMTI MTI
2016.10.12. 09:42
Címkék
Hamarosan lemond posztjáról Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) elnöke.

A ROC-ot 2010 óta vezető Zsukov, aki az Állami Duma (alsóház) első elnökhelyettese, várhatóan decemberben jelenti be hivatalosan lemondását, ezzel elveszíti majd a helyét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) is.

Az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portálnak Vlagyimir Putyin államfő elmondta, egyeztetett Zsukovval, aki a parlamenti munkájára akar koncentrálni a jövőben. Oroszország elnöke úgy véli, azzal, hogy most kezdődik egy újabb olimpiai ciklus, a lehető legjobb pillanatban lehet váltani a ROC élén, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy előbb egyeztetni fognak Thomas Bachhal, a NOB első emberével, mert semmiképpen sem szeretnék elveszíteni helyüket a nemzetközi bizottságban.

Sajtóértesülések szerint Zsukov posztjára Alekszandr Popov, az oroszok négyszeres olimpiai bajnok úszója az első számú esélyes.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53