Olimpia 2024: Budapest lehet az alternatíva – nemzetközi sajtó

MTI MTIMTI MTI
2016.11.18. 16:23
A legnagyobb nemzetközi médiumok napokkal a magyar prezentáció után is kifejezetten pozitívan írtak a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról.

Budapest kedden prezentációval és filmvetítéssel mutatta be elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) dohai közgyűlésén, ami több mint tízezer sajtómegjelenést generált világszerte. Ezek több milliárd olvasót, hallgatót, nézőt értek el, és pozitívan említették Budapestet és Magyarországot – tájékoztatta a Budapest 2024 pénteken az MTI-t.

A Washington Post a magyar pályázatot vezető Fürjes Balázs előadását idézte: „A budapesti olimpia azt üzenné, hogy a játékok megrendezése nemcsak a megavárosok kiváltsága, hanem a közepes méretű városok számára is elérhető”. A New York Times beszámolójában megemlítette: Budapest még sohasem rendezett olimpiát, sikere azonban megnyitná a kapukat a közepes méretű világvárosok előtt.

A francia média is kiemelten foglalkozik Budapesttel. Az egyik legbefolyásosabb napilapként számon tartott Le Figaro a címében úgy fogalmazott, „Budapest a legnagyobbak és leggazdagabbak alternatívája szeretne lenni”, míg a Libération szintén Fürjes Balázst idézte, kiemelve: „Budapest a megfelelő város a megfelelő időben”. A L'Express Mizsér Attilára, a Budapest 2024 sportigazgatójára hivatkozva azt írta, Budapest „új lendületet szeretne hozni az olimpiai mozgalomnak”. A L’Équipe sportnapilap szerint Budapest pozitív értelemben kitűnt azzal, hogy a sikeres prezentáción négy jelenlegi és korábbi sportoló is felszólalt, köztük egy paralimpikon.

Nem csupán a rivális Los Angeles és Párizs nemzeti sajtója számolt be pozitívan Budapestről és a magyar olimpiai pályázatról. A BBC brit közszolgálati médium exkluzív interjút készített Fürjes Balázzsal, aki rámutatott: „Ha azt kérdezik, hogy Budapest esélytelen-e, az a válaszom, hogy egyáltalán nem. Ha azt kérdezik, hogy Budapest különbözik-e, azt felelem: mindenképpen! A 2024-ért folytatott küzdelemben Budapest valódi alternatíva.” A szintén brit Daily Mail napilap tudósításában felhívta rá a figyelmet, Budapest „valami mást kínál”, és a rendezésben főszerep jutna a belvárosnak.

A legolvasottabb spanyol sportlap, a Marca hangsúlyozta: az olimpiai versenyhelyszínek között mindössze tizenkét perc lenne az átlagos utazási idő, és csupán három állandó létesítményt kellene felépíteni kizárólag az olimpiarendezés miatt.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva Fürjes Balázs emlékeztetett rá: korábban Antwerpen, Helsinki, Stockholm és Barcelona egyaránt rendkívül sikeres olimpiának adott otthont, és itt az ideje, hogy a NOB visszatérjen a gyökereihez, melyhez „Budapest valódi alternatívát” kínál.

A Gulf Times, Katar legnagyobb példányszámú angol nyelvű napilapja címében azt kérdezte, Budapestnek helye van-e az olimpiarendezésért vívott csatában, majd arra a megállapításra jutott: „Számos érv szól amellett, hogy a város akár meg is nyerheti a versenyfutást”.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő év szeptemberében, Limában dönt a 2024-es játékok házigazdájáról.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
23 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09