Sportlövészet: Nagy György maradt az elnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 19:21
További négy évre Nagy Györgyöt választotta meg elnöknek a Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) küldöttgyűlése.


A hétfői voksoláson – az MSSZ tájékoztatása szerint – a küldöttek egyhangúlag támogatták a szövetséget 2012 decembere óta irányító Nagy Györgyöt, aki egyedüli jelölt volt a posztra.
A hétfői voksoláson – az MSSZ tájékoztatása szerint – a küldöttek egyhangúlag támogatták a szövetséget 2012 decembere óta irányító Nagy Györgyöt, aki egyedüli jelölt volt a posztra.

„Nagyon örülök, hogy így sikerült nyernem, mert ez azt mutatja, elégedettek az emberek azzal, amit csinálunk” – nyilatkozta sikere után a 2020 végéig bizalmat kapott sportvezető.

Nagy György azt is elmondta, elégedett az elmúlt évek eredményeivel, világversenyes érmeivel még úgy is, hogy a riói játékokon nem sikerült dobogós helyet elérni. Ugyanakkor leszögezte, senkinek sem tud szemrehányást tenni a nyolcfős olimpiai csapat tagjai közül, szerinte mindenki helyt állt.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a sportág jövője biztató, nagyon sok tehetség van a tizenévesek között, egyúttal abban reménykedik, hogy a tokiói játékokon már sikerül dobogóra állnia magyar sportlövőnek.

A következő ciklus feladatai között említette, hogy 2018-ban ismét légfegyveres Európa-bajnokságot rendez Magyarország, 2019-ben pedig az európai ifjúsági liga versenyeinek ad majd otthont. A létesítményfejlesztésről megjegyezte, hogy várhatóan jövő márciusban rendezhetnek először versenyt a felújított Fehér úti lőtéren, amely a sportág központi létesítménye lesz, jövőre pedig hét városban újíthatják majd fel a helyi létesítményeket a magyar kormány erre a célra fordítható 220 millió forintos támogatásának köszönhetően.

 

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik