Tokió 2020: a magyar vitorlások jó hír kaptak Barcelonából

2016.11.11. 12:01
Nem javasolja a jelenlegi olimpiai versenyszámok megváltoztatását a Nemzetközi Vitorlásszövetség (World Sailing) a tokiói olimpiára. Ezt a testület elnöke, az olasz Carlo Croce jelentette be a szervezet Barcelonában zajló éves közgyűlésén.

„Ez jó hír nekünk, magyaroknak, hiszen a jelenlegi tíz számból háromban is komoly esélyekkel rendelkező versenyzőink vannak, akik már Rióban is megmutatták, hogy mire képesek, két futamot is nyertek” – idézte a közgyűlésen részt vevő Holczhauser Andrást, a Magyar Vitorlásszövetség főtitkárát az MVSZ közleménye. Holczhauser Andrást, a Magyar Vitorlásszövetség főtitkárát az MVSZ közleménye.

Hivatalosan a World Sailing a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak terjeszti majd elő a javaslatát jövő februárban. Amint azt Croce elmondta: a versenyszámok és a használt felszerelés (hajó-, illetve szörftípusok) sem változnának, az viszont elképzelhető, hogy a lebonyolítás módjában vagy a flották méretében lennének újítások. Tovább vizsgálják annak lehetőségét is, hogy tizenegyedik versenyszámban is osszanak érmeket a tokiói olimpián, az azonban csak bemutatóként szerepelne a műsoron, mondta az elnök.

A magyar vitorlázást Rióban öt induló képviselte, akik közül a finn dingiben induló Berecz Zsombor és a laser radialban szereplő Érdi Mária futamot is nyert az ötkarikás megmérettetésen.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09