Nagyestélyiben – Malonyai Péter jegyzete

Voltak olyan pillanatai az M4 Sport – Az év sportolója-gálának, amelyek legalább annyira bizonyítékai, hogy a lehető legmegfelelőbb helyre kerültek a díjak, mint a produkció, amely kitüntetést érdemelt.

Annak köszönhetően, hogy a díjazottak egyáltalán nem érezték úgy, hogy kizárólag ők hivatottak vinni a fáklyát a magyar sport felett, egyszerűen örültek annak, hogy sikerük úgymond meghallgatásra talált.

Szilágyi Áron például, aki az Oscar-díj-nyerteseknél (is) megszokott köszönöm ennek, köszönöm annak közben volt, akit kihagyott, és háláját egy percekkel későbbi interjúban tolmácsolta csak. Egy nagy bajnok is lehet feledékeny, az meg természetes, hogy hiába hálás a Mindenhatónak (is), hogy a legjobb pillanat(ok)ban érte utol a kegyelmi állapot, élni a lehetőséggel talán egyszerűbb, mint legalább ezerszer elmesélni, mit érzett, mire gondolt – és így tovább.

Vagy Gera Zoltán. Finoman, de nem győzött szabadkozni, hogy az Európa-bajnoki nyolcaddöntős futballválogatott megelőzte a nagyvilág legjobbjaként maradandót alkotó kajak négyest és kettest, gesztusain látszott, hogy tisztában van a tétek közötti különbséggel, de azzal is, hogy mifelénk a futball különleges ügy. Amikor éppen – ügy.

Vagy Shane Tusup. Az esztendő edzője magától értetődő természetességgel választotta Budapestet, amikor arról kérdezték, melyik város áll hozzá közelebb, Los Angeles vagy a mi fővárosunk. „Hát itt élünk, nem?" – valami ilyesmit válaszolt, mindvégig mosolyogva.

Ahogy felesége, tanítványa, Hosszú Katinka is a kötelező, hivataloskodó fordulatokat száműzve igyekezett újra meggyőzni nézőit-hallgatóit, hogy őt bizony minden reggel feldobja, hogy edzésre mehet, feszegetheti a határait.

Meglehet, nem hallottunk-láttunk semmi különlegeset, egyik eset sem tartja majd lázban heteken át a közvéleményt, ám a kép és a hang összhangja miatt jó emlékezni rájuk.

Semmi mesterkéltség, az ünnepi hangulathoz illő, tehát némileg tartózkodó közvetlenség, mosoly, öröm, büszkeség. Ahogy egy gálán illendő a XXI. század második évtizedében ott, ahol a klasszisok akkor is hősök, ha ma már alapvetően sztárok.

A nagyestélyit is helyettünk vették fel.