Asztalitenisz Európa Top 16: Póta győzött, negyeddöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.03. 22:44
Póta Georgina két győzelemmel és egy vereséggel teljesítette a csoportkört, és bejutott a legjobb nyolc közé az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságán a franciaországi Antibes-ben.

A világranglistán 30. magyar játékos az egyéni Európa-bajnoki címvédő török-kínai Hu Melekkel (10.), valamint a román Daniela Dodean-Monteiróval (47.) és az osztrák Sofia Polcanovával (49.) került egy négyesbe. Első meccsén Polcanovával játszott, és szoros csatában, öt szettben sikerült nyernie.Sofia Polcanovával (49.) került egy négyesbe. Első meccsén Polcanovával játszott, és szoros csatában, öt szettben sikerült nyernie.

A második találkozón Hu Melek következett, s Póta végletekig kiélezett csatában maradt alul. A negyedik szettben meccslabdát hárított, majd egyenlített, s a döntő játszmában neki volt először meccslabdája, de nem sikerült értékesítenie. A folytatásban az első helyen kiemelt Hu előtt adódott újabb lehetőség, s ő ezúttal élt is vele, így versenyben maradt, veresége esetén ugyanis elvesztette volna az esélyét a legjobb nyolc közé kerülésre.

Az esti, harmadik mérkőzésen az addig százszázalékos román Daniela Dodean-Monteiro ellen is ötszettes csatára kényszerült Póta, s az ötödik játszmában ő összpontosított jobban. Mivel mindketten öt-öt pontot gyűjtöttek, az A jelű négyesből ők kerültek be a negyeddöntőbe. A másik meccsen Polcanova meglepetésre legyőzte Hu Meleket, így egyikük sem jutott tovább.

Póta negyeddöntős ellenfele egyelőre nem ismert.

A tornán négy négyfős csoportot alakítottak ki mindkét nemnél, az első és második helyezettek jutnak tovább az egyenes kieséses szakaszba. A csoportkörben három, a negyeddöntőtől négy nyert játszmáig tartanak a mérkőzések.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról)
A-csoport, 1. forduló

Póta Georgina–Sofia Polcanova (osztrák) 3:2 (4, –5, 10, –8, 10)
Daniela Dodean-Monteiro (román)–Hu Melek (török) 3:0 (11, 8, 9)
2. forduló
Hu Melek–Póta Georgina 3:2 (16, –13, 9, –11, 10)
Dodean-Monteiro–Polcanova (osztrák) 3:2 (9, –7, 8, –6, 5)
3. forduló
Póta Georgina
–Daniela Dodean-Monteiro (román) 3:2 (8, –6, –7, 5, 8)
Sofia Polcanova (osztrák)–Hu Melek (török) 3:1 (8, –5, 3, 7)

A férfi és a női győztes is 5000 euróval gazdagodik, de a csoportkörben kiesők is kapnak 1000-1000 eurót. A dobogósok kijutnak a 2017-es világkupára.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
19 órája

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30
Ezek is érdekelhetik