Öttusa: nagy lehetőség a rendezés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.01. 07:31
Kisebb sérülések akadályozták a férfi öttusázók felkészülését, Marosi Ádám pedig kihagyja a versenyt, ám így is rendkívül erős csapat lép rajthoz Kecskeméten. (x)

Az olimpiai bajnok orosz Alekszander Leszun, a szintén klasszis brit James Cooke, meg persze kiváló magyar öttusázók – erős mezőny lép rajthoz a kecskeméti világkupa férfi versenyében.

A rendezési jognak hála eleve 12 magyar öttusázó nevezhetett, és nem is volt probléma a helyek betöltése: ott lesz többek között Kasza Róbert és a Los Angelesben rendezett világkupát kiváló teljesítménnyel megnyerő Demeter Bence is.

Marosi Ádámon kívül mindenki ott lesz a mezőnyben, aki számít – mondta Martinek János férfi szövetségi kapitány. Nagy lehetőség nekünk, hogy rendezőként tizenkét magyar öttusázót indíthatunk. A felnőttek mellett a fiatalok is lehetőséget kapnak, hogy a mélyvízben fejlődhessenek. Los Angelesben például Tomaschof Soma abszolút megfelelt a várakozásaimnak, Kairóban viszont a balszerencsés utazás során nem érkeztek meg időben a fiatalok felszerelései, ez pedig a vívásban és főleg a lövészetben rendkívül hátráltató tényező volt, utóbbinál ugyanis húsz perc egyáltalán nem elég ahhoz, hogy a versenyző megszokja az ideiglenesen kapott idegen fegyvert. Ezért nem jutottak a döntőbe, de itthon talán nem lesz ilyen probléma, remélhetőleg Kecskemétig nem tűnik el a felszerelés..."

A felkészülést egyébként kisebb problémák nehezítették, Marosinak egy lovassérülés akadályozza a mozgását, ezért ő kihagyja a versenyt, és Demeter Bencének is kisebb egészségügyi problémái akadtak, ettől függetlenül könnyen előfordulhat, hogy magyar öttusázók harcolnak majd a dobogóért a kecskeméti világkupán!

Az előzetes magyar nevezők
Bereczki Richárd, Bruckmann Gergő, Demeter Bence, Demeter Gergely, Fröhlich Tamás, Harangozó Bence, Horváth Norbert, Kardos Bence, Kasza Róbert, Málits István, Regős Gergely, Tomaschof Soma

A kecskeméti vk-verseny férfi programja
Péntek. Selejtező

A-csoport: Vívás, 9. Úszás, 13. Kombinált versenyszám, 16.45
B-csoport: Úszás, 10.30. Vívás, 12. Kombinált versenyszám, 17.45
C-csoport: Úszás, 11.45. Vívás, 15. Kombinált versenyszám, 18.45

Vasárnap. Döntő
Úszás, 9. Vívás, 10.30. Bónuszvívás, 14. Lovaglás, 15.30. Kombinált versenyszám, 17.30

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik