Rg: kontrolledzésen gyakorolt a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
2017.08.11. 21:06
A magyar ritmikus gimnasztika-válogatott tagjai az augusztus végén kezdődő olaszországi világbajnokság jegyében nyilvános kontrolledzésen vettek részt pénteken a Nemzeti Sportcsarnokban.

Tettamanti Adrienne, a csapat edzője elmondta, korábban nem tartottak kontrolledzést.Tettamanti Adrienne, a csapat edzője elmondta, korábban nem tartottak kontrolledzést.

„Az új kezdeményezésnek az a célja, hogy a világbajnokság előtt versenyszituációt teremtsünk, amikor nemcsak a családtagok előtt mutathatják be a gyakorlatokat a versenyzők, hanem a nézőtéren ülő nemzetközi bírók is tesztelik őket” – nyilatkozta.

Hozzátette, a pesarói lesz az első világbajnokságuk a válogatott tagjainak, akikkel szemben két hibátlan gyakorlat bemutatása az elvárás.

A telt házas teremben a közönség ütemes tapsa mellett folyamatosan mutatták be a gyakorlatokat a vb-n, illetve a tajpeji Universiadén szereplő csapatok, valamint az olaszországi versenyen szereplő két egyéni versenyző, Pigniczki Fanni és Kis Alexandra.

„Nagyon várom a világbajnokságot, gőzerővel készülök rá. A felkészülés közepén járunk, a hétvégén utazunk Somogyjádra, ott véglegesítjük a kompozíciókat. Fejben már készen vagyok a vb-re, de az edzőtáborra még szükségem van – mondta Kis Alexandra.

Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség (MRGSZ) technikai bizottságának vezetője hasznosnak értékelte a kontrolledzést, mert téthelyzetben előjöttek a hibák.

„Van mit csinálniuk a hátralévő két hétben, a ma látottak alapján még nem vagyok boldog. A somogyjádi edzőtáborban napi tíz-tizenkét óra kemény munka vár a lányokra– fogalmazott.

Kis Alexandra és Pigniczki Fanni is négy szerrel, karikával, labdával, buzogánnyal és szalaggal szerepel majd az olaszországi vb-n, amelyre augusztus 30. és szeptember 3. között kerül sor.

A felnőtt együttes kéziszer csapatban Wehovszky Vivien, Németh Virág, Margaritisz Lili, Borsányi Patrícia és Katona Hanna öt karikával, Wehovszky, Németh, Margaritisz, Borsányi és Kovács Jázmin Napsugár két kötéllel és három labdával lép majd szőnyegre.

Az egyéni versenyzők a tervek szerint augusztus 26-án, az együttes kéziszer csapat tagjai augusztus 31-én indulnak Pesaróba.

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.15. 19:28

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szakszövetség

Egyéb egyéni
2026.06.23. 15:03

Pigniczki Fanni és az együttes kéziszercsapat döntős a pekingi rg-világkupán

Torna
2026.06.20. 17:45

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56