Asztalitenisz Eb: a férfiak is kivívták a továbbjutást

Vágólapra másolva!
2017.09.14. 17:56
Férficsapatunk követte a nőket, ugyancsak bejutott a luxemburgi csapat Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, nem elhanyagolható különbség azonban, hogy a férfiak ezt a másodosztályban tették.

Azok után, hogy a szerda esti programban a férfiak hatalmas csatában kikaptak a belgáktól, már csak a csoport második helye jöhetett szóba, amit viszont kötelező volt megszerezni, az utolsó fordulóban ugyanis a G-csoport leggyengébb együttese, az észt válogatott várt a mieinkre. Aranyosi Péter szövetségi kapitány ezúttal Lakatos Tamást pihentette, így az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, Majoros Bence trió állt asztalhoz, s a várakozásnak megfelelően különösebb megerőltetés nélkül, mindössze egy játszmát vesztve hozta a meccset.

„Az észtek elleni találkozó talán egy közepes edzéssel ért fel, szerintem hasznosabb lesz az a tréning, amit még ma este csinálunk a srácokkal. Sajnáljuk, hogy a belgákat nem sikerült legyőzni, nem sokon múlott, de az elsődleges célunkat így is elértük, s várjuk, ki lesz a következő ellenfelünk" – mondta az összecsapást követően Aranyosi Péter.

Csapatunk ezzel csoportmásodikként kvalifikálta magát a másodosztály negyeddöntőjébe, ahol a belgák kivételével valamelyik csoportgyőztessel találkozik majd.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, LUXEMBURG
Férfiak. 2. osztály. G-csoport:
Magyarország–Észtország 3:0

Ecseki Nándor–Smirnov 3:0 (2, 5, 3), Szudi Ádám–Lusin 3:1 (7, 6, –8, 5), Majoros Bence–Saaremäe 3:0 (2, 5, 5)

Belgium–Finnország 3:0

A végeredmény: 1. Belgium 3, 2. Magyarország 2, 3. Finnország 1, 4. Észtország 0

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Dánia–Litvánia, Belgium–Csehország, Magyarország–Olaszország, Törökország–Hollandia

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik