Életpályamodell – Thury Gábor jegyzete

Összejöttek a 25 évvel ezelőtti barcelonai olimpia hősei: a magyar szempontból a rendszerváltozást követő első nyári ötkarikás játékokon sportolóink 11 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek, a helyezések alapján az 1992-es olimpia minden idők ötödik legsikeresebbje a játékok sorában, az első helyezéseket tekintve pedig Szöullal holtversenyben a második.

Akkori érmeseink közül nem egy a jelenlegi magyar sportéletben vezető szerepet tölt vagy töltött be; felvetődik a kérdés, hogy az egykori példaképek mire vitték azon a területen, amelyhez a legjobban értenek: a sportban. Barcelona két legeredményesebbje, az úszó Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás tudatosan maradt a háttérben, bár utóbbi azért szerepet vállalt az úszószövetség megújulásában.

Az egykori cselgáncsozó Kovács Antal a MOB elnökségi tagja, a kajakos Dónusz Éva utánpótlás-kapitány, a kardvívó Szabó Bence volt MOB-sportigazgató, illetve -főtitkár, egy éve a Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottságának tagjává választották. Ám ha az akkori dobogósok jelenlegi szerepvállalását nézzük, még tekintélyesebb a lista.

Az Egerszegi Krisztina mögött második Szabó Tünde a legfelső sportvezető, a sportért felelős államtitkár, a szintén ezüstös párbajtőröző, Kulcsár Krisztián a MOB elnöke, a kardozó Nébald György az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt főosztályvezetője, az Olimpiai Bajnokok Klubja jelenlegi vezetője, az öttusázó Mizsér Attila a 2024-es olimpia magyar pályázatának sportigazgatói tisztét töltötte be a legutóbbi időkig.

A kajakos Ábrahám Attila egykori sportállamtitkárként szintén felelős pozíciót vállalt, akárcsak bronzérmes úszó druszája, Czene Attila. Kitágítva a kört, a szöuli aranyérmes Borkai Zsolt éppen Kulcsár előtt tevékenykedett MOB-elnökként, a szintén első Fábián László sportigazgatóként és megbízott főtitkárként is a MOB ügyeit szolgálta, az aranyos kajakos – Barcelonában ezüstös – Gyulay Zsolt MOB-alelnök volt, jelenleg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A korábbi rendszerben sem volt ritkaság, hogy eredményes sportolók közéleti szerepet töltsenek be, ám senkit sem megbántva, zömük tevékenysége kimerült a formalitásokban. Az 1990-es politikai és gazdasági fordulat igényelte, hogy az egykori sikeremberek a tágabb értelemben vett sportélet nagy presztízsű pozícióiba kerüljenek. Ezzel párhuzamosan megkövetelte, hogy ne csak a testüket, a fejüket is „eddzék” – felelős pozíció betöltése magas szintű végzettség hiányában elképzelhetetlen. Megfelelő képesítéssel akár életpályamodell.

És a sport sem jár rosszul.