Asztalitenisz: jön a tízmillió forintos Versenyek versenye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.05. 14:33
Jövő hétvégén a magyar asztalitenisz történetének legmagasabb összdíjazású tornáját rendezik meg a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban: a Berczik Zoltán emlékére kiírt Versenyek versenyén bruttó tízmillió forint talál gazdára.

A magyar szövetség honlapján olvasható versenykiírás alapján a viadal célja az, hogy motiválja a legjobb magyar versenyzőket a ranglistaversenyeken való részvételre, pénzdíjjal ismerje el a játékosok éves teljesítményét és ráirányítsa a sportágra a figyelmet.

A szombat-vasárnapi tornán férfi és női egyesben mérik majd össze tudásukat a résztvevők. Azok indulhatnak, akik az idei ötből legalább három ranglistaversenyen részt vettek (a jövő kedd-szerdai Top 12-bajnokság is számít), és az öt versenyből a legjobb négy eredményük alapján a férfiaknál bekerülnek a legjobb 16, nőknél a legjobb 12 közé.

Minden helyet eldöntenek, s a végső győztes – mindkét nemnél – egymillió forintot nyer. A nőknél a 12. 140 ezerrel, a férfiaknál a 16. 100 ezerrel gazdagodik.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, hogy a magyar férfiválogatott is ott lesz a jövő évi asztalitenisz csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:46

A para-asztaliteniszező Major Endre bronzérmes Franciaországban

Egyéb egyéni
2025.10.30. 12:42

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38
Ezek is érdekelhetik