Asztalitenisz: Pótáék kiestek az asztanai döntőben

MTI MTIMTI MTI
2017.12.14. 09:04
Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm már az első fordulóban, azaz a negyeddöntőben búcsúzott az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának fináléjában, Asztanában.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a kettős egy japán duótól kapott ki csütörtökön négy játszmában, így befejezte szereplését a tornán.

Női párosban csak ázsiaiak jutottak be a legjobb négy közé, s Pótáékon kívül csak egy európai kettős volt a mezőnyben.

Az egymillió dollár összdíjazású tornán egyesben az idény legjobb 16-16 férfi és női játékosa, illetve 8-8 legjobb férfi és női párosa vehet részt. Kikötés még, hogy egyesben legalább öt World Tour-versenyen indulni kellett, míg a párosoknak minimum négy viadalt kellett az idény során együtt teljesíteniük.

Póta és Ekholm negyedik lett a 2017-es rangsorban, miután Újdelhiben nyertek, Budapesten, Bulgáriában és Csehországban pedig döntőt játszottak.

Eredmény
női páros, 1. forduló (negyeddöntő)

Hasimoto Honoka, Szato Hitomi (japán)–Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd) 3:1 (6, 9, -8, 7)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik