Asztalitenisz: több mint 400 nevező a budapesti versenyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 10:56
Több mint négyszáz nevezés érkezett az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának jövő évi nyitóversenyére, amelyet immár hagyományosan Budapesten rendeznek meg január 16. és 21. között.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint sok játékos érkezik Kínából, köztük olyan klasszis pingpongosok, mint Fan Csen-tung és Csen Meng, akik egyesben megnyerték az idei WT-sorozat múlt heti, asztanai nagydöntőjét. Indul többek között a fehérorosz Vlagyimir Szamszonov, az Európa-bajnoki címvédő francia Emmanuel Lebesson és a teljes magyar élmezőny is, élén Póta Georginával.

A játékosokat a 2017-es 100 ezer helyett hazai rekordnak számító 150 ezer dollár pénzdíj várja, a jegyárak viszont nem változnak. A belépőket a helyszínen, a BOK Csarnokban lehet majd megvenni.

Az M4 Sport napi egyórás összefoglalókkal jelentkezik a verseny alatt, szombaton (13.00–14.30) és vasárnap (15.00–17.45) pedig élő közvetítés látható majd a csatornán.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik