Öttusa: sikeres évet zártak a magyar sportolók

MTI MTIMTI MTI
2017.12.06. 21:05
Címkék
Világbajnoki aranyéremmel megkoronázott, sikeres idényt zártak a magyar öttusázók – hangzott el a hazai szövetségnek (MÖSZ) a legjobbakat jutalmazó, évzáró ünnepségén.

Beszédében Bretz Gyula elnök hangsúlyozta, hogy az idényben hetvenkét 1–6. helyet szereztek a magyar versenyzők a felnőtt, junior és ifi nemzetközi versenyeken, illetve a katonai világbajnokságon, ebből 43 volt dobogós helyezés. A sikerek közül kiemelte a kairói világbajnokság női csapat aranyérmét, valamint Földházi Zsófia és Kasza Róbert ezüstérmét.

A jövő nagy feladatai közül megemlítette, hogy 2018-ban katonai és egyetemi vb-nek, 2019-ben pedig felnőtt és laser-run (lézerlövészetes futás) vb-nek ad otthon Magyarország.

„A rendezésben méltónak kell lennünk a korábbi évek emlékezetes eseményeihez” – mondta az elnök. Bretz Gyula beszámolt arról, hogy a nemzetközi szövetség Tbilisziben rendezett kongresszusán megerősítették: a 2024-es párizsi olimpián az öttusa helye biztos, sőt, 2028-ban is, bár ez utóbbiról még nincs hivatalos értesítés.

A létesítményhelyzetről szólva sajnálattal jegyezte meg, hogy a Nemzeti Öttusaközpont kivitelezése a terület rendezetlen tulajdonviszonyai miatt késik, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sportág türelmét kéri.

Ezt követően jutalmazták az Év öttusázója-díjat elnyerő versenyzőket, köztük a felnőtteknél győztes Földházi Zsófiát és Kasza Róbertet.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik