Tokió 2020: egymilliárd dollárral csökkenhet a költségvetés

MTI MTIMTI MTI
2017.12.13. 14:12
Még az év vége előtt elkészül az új tervezete a 2020-as, tokiói olimpia költségvetésének, amely az idén már másodszor csökkenhet egymilliárd dolláros nagyságrendben.

„A költségek csökkentése egy munkafolyamat eredménye” – mondta John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke, a szervezet koordinációs bizottságának a vezetője az ötödik tokiói terepszemle során megtartott szerdai sajtótájékoztatón.

Hozzátette: biztos abban, hogy az olimpiáig hátralévő két és fél évben további jelentős megtakarításokat tudnak majd elérni. Viszont a korábbi olimpiák tapasztalatából kiindulva arra is felhívta a figyelmet, hogy anyagi szempontból vannak „menthetetlen” kiadások, ezért nagyon óvatosnak kell lenniük.

A rendezők azután kezdték felülvizsgálni a tervezett költségvetést, hogy tavaly egy tanulmány felhívta a figyelmüket arra: a pályázat elnyerése óta az összeg a négyszeresére nőtt.

Tavaly decemberben már a csökkentéseknek köszönhetően 14 milliárd dollár volt a tervezett költségvetés, amely júniusra további 1.1 milliárd dollárral csökkent. Coates elmondta: a decemberre tervezett költségvetésben 12 milliárd dollár szerepelhet, ami újabb 1 milliárd dolláros vágást jelent.

A NOB tájékoztatása szerint a japán szervezők az elkövetkezendő tíz hétben az olimpiai kabalafigura kiválasztásának következő szakaszába 6.5 millió általános iskolást vonnak be. A japán embereket pedig úgy próbálják megnyerni az olimpia mellett az aktív sportolásnak, hogy a versenyhelyszínek közelében sportolásra alkalmas területet alakítanak ki.

A koordinációs bizottság tagjai meglátogattak több olyan versenyhelyszínt, amely Tokión kívül található – az olimpiai versenyhelyszínek negyven százaléka a városon kívül van –, és ott a helyi önkormányzatok vezetőivel folytattak megbeszéléseket.

Legfrissebb hírek

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42
Ezek is érdekelhetik