Öttusa-vk: Alekszejev Tamara bronzérmes Los Angelesben

MTI MTIMTI MTI
2018.03.29. 08:17
Alekszejev Tamara bronzérmet nyert az öttusázók idei második világkupa-versenyén, Los Angelesben. A vk-forduló másik magyar női résztvevője, Kovács Sarolta 20. lett.

A nemzetközi szövetség (UIPM) tudósítása szerint Alekszejev, aki a tavalyi vk-döntőt megnyerte, az idei első vk-n, Kairóban másodikként végzett, erősségében, vívásban ezúttal is kiemelkedően teljesített, 25 győzelmet aratott és csak 10 ellenfelétől kapott ki, amivel ebben a számban a legjobbnak bizonyult. Úszásban a középmezőnyben végzett, a lovas pályán csak egy pontot veszített, így három szám után az élen állt. A kombinált versenyben a lövészete nem sikerült jól, de küzdött a dobogóért, és harmadikként ért célba a 3200 méteres futás végén a tavalyi világbajnok orosz Gulnaz Gubajdullina és az olasz Alice Sotero mögött.másodikként végzett, erősségében, vívásban ezúttal is kiemelkedően teljesített, 25 győzelmet aratott és csak 10 ellenfelétől kapott ki, amivel ebben a számban a legjobbnak bizonyult. Úszásban a középmezőnyben végzett, a lovas pályán csak egy pontot veszített, így három szám után az élen állt. A kombinált versenyben a lövészete nem sikerült jól, de küzdött a dobogóért, és harmadikként ért célba a 3200 méteres futás végén a tavalyi világbajnok orosz Gulnaz Gubajdullina és az olasz Alice Sotero mögött.

„Ma a vívás volt a legjobb számom, a lézeres futással viszont nem vagyok elégedett, különösen a lövészetemmel nem. A végén nagyon erősen nyomnom kellett, hogy meglegyen a dobogó” – idézte őt a UIPM hírlevele. Alekszejev elmondta még, hogy az idén különösen várja az Európa-bajnokságot, mert az az ő városában, Székesfehérváron lesz, ugyanakkor természetesen a mexikói világbajnokság is a célkeresztben van.Kovács, a 2016-os év egyéni világbajnoka ezúttal nem vívott jól, csak 16 asszót nyert, ezzel gyakorlatilag el is szállt az esélye a kiemelkedő szereplése, még azzal együtt is, hogy a 200 méteres úszásban a negyedik időt érte el, lovaglása pedig hibátlan volt. Végül a kombinált számban a mezőny második felében végzett.

ÖTTUSA-VILÁGKUPA, LOS ANGELES
1. Gulnaz Gubajdullina (orosz) 1359 pont
2. Alice Sotero (olasz) 1352
3. Alekszejev Tamara 1341 (vívás: 25 győzelem/10 vereség/250 pont, úszás: 2.19.13 perc/272 pont, lovaglás: 299 pont, lézerlövészetes-futás: 13:00.00/520 pont)

20. Kovács Sarolta
1278 (16/19/196, 2:12.44/286, 300, 13:24.00/496)

Csütörtökön – magyar idő szerint részben péntek hajnalban – a férfiak döntője következik, amelybe a magyarok közül Demeter Bence, Marosi Ádám és Szép Balázs jutott be, majd az utolsó napon a vegyes váltót rendezik.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
2 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00