Öttusa Eb: Mojszejev vezetőedzőként küzd az érmekért

2018.07.22. 13:16
Hol a pálya széléről biztatja az orosz versenyzőket, hol velük együtt fut bemelegítéskor vagy levezetéskor a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev, aki versenyzői pályafutását a londoni játékok után fejezte be.

A férfi öttusázás 1912 óta íródó ötkarikás történetében mindössze két sportembernek sikerült a duplázás, a svéd Lars Hallnak (1952, 1956) és neki (2004, 2008).

A londoni olimpia után az orosz szövetség felajánlotta a vezetőedzői posztot, ami nem gyakorlati edzősködést jelent, mert elsősorban szervezéssel foglalkozom – mondta a 39 éves Mojszejev az MTI érdeklődésére. – Kidolgozom a válogatási elveket, megtervezem az edzőtáborokat, mikor, hol és kivel készüljenek a válogatottak, összeállítom az edzői stábot” – mesélte, hozzátéve, hogy a versenyzés nem hiányzik már neki, sportolóként elérte a célját.

Elárulta, hogy bár nosztalgiája nincs, azért a korábbi korszakot jobban szerette, mert az változatosabb, érdekesebb volt, többféle élményt nyújtott neki. Most viszont jobban izgul az utódok szereplése miatt, mint egykor saját maga miatt, de összességében elégedett, mert megtalálta új helyét a sportágban és élvezi a munkáját.

Arra a kérdésre, hogy mi a konkrét célkitűzés a mostani kontinensbajnokságra, azt felelte: minél több érmet szerezni. Aztán hozzáfűzte, ez persze már nem elsősorban rajta múlik.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
23 órája

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik