Vívó-vb: a bronzéremért vív a férfi kardcsapat Kínában

MTI MTIMTI MTI
2018.07.25. 12:05
Az elődöntőben három találattal kikapott az olaszoktól, így a bronzéremért mérkőzhet a magyar férfi kardválogatott a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban. A férfi párbajtőrcsapat egy sima és egy nagyon szoros győzelemmel a negyeddöntőbe jutott, a női tőrcsapat a nyolcaddöntőben kikapott.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat, amely júniusban – ebben a számban 27 év szünet után – aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon, éppen az olaszok ellen vívta ki a győzelmet Újvidéken.

Ezúttal az első három asszó után Szilágyi 5:2-es rajtjának köszönhetően a mieinknél volt az előny, még úgy is, hogy a második párban olasz siker, a harmadikban döntetlen született. 15:14-ről azonban az olaszok elléptek, és a továbbiakban már ők irányítottak, menet közben nyolc tusra is nőtt a különbség. A hetedik asszó 22:30-ról indult, s bár az utolsó három párharcot a magyarok nyerték szűken, ez nem volt elég a fordításhoz.

Szilágyi és Szatmári ugyanannyi találatot adott, amennyit kapott, Gémesi mínusz eggyel, Decsi mínusz kettővel zárt.

A Berta Dániel, Rédli András, Bányai Zsombor párbajtőrtrió a finneket 22 tussal verte meg, a japánokkal viszont igencsak megküzdött: a fordulatos összecsapáson egyetlen találattal bizonyult jobbnak ázsiai ellenfelénél. Peterdi András nem vívott.

A negyeddöntő csapatai csütörtökön lépnek legközelebb pástra, a mieink ellenfele az elődöntőért Dél-Korea lesz.

Szerdán a női tőrözők is elkezdték a versenyüket. A Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra összeállítású válogatott a thaiföldiek elleni könnyed sikerrel kezdett, a nyolcaddöntőben viszont kikapott a kanadaiaktól, így az alsó ágon folytatja a szereplését, még szerdán.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, VUHSZI (KÍNA)
FÉRFI KARD CSAPATVERSENY

Negyeddöntő
Magyarország–Németország 45:43
Olaszország–Oroszország 45:31
Dél-Korea–Franciaország 45:38
Grúzia–Irán 45:37
Elődöntő

Olaszország–Magyarország 45:42
Dél-Korea–Grúzia 45:34
Nyolcaddöntő (kedd)
Magyarország–Japán 45:34

FÉRFI PÁRBAJTŐR CSAPATVERSENY
A 32 között
Magyarország–Finnország 45:23
Nyolcaddöntő
Magyarország–Japán 26:25

NŐI TŐR CSAPATVERSENY
A 32 között
Magyarország–Thaiföld 45:19
Nyolcaddöntő
Kanada–Magyarország 45:39

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26