Vívó-vb: ötödik lett a férfi párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
2018.07.26. 12:28
Az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőrcsapat a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban.  

A Rédli András, Bányai Zsombor, Berta Dániel, Peterdi András összeállítású válogatott a dél-koreaiaktól elszenvedett negyeddöntős vereség után szoros mérkőzésen egy tussal nyert a kínaiak ellen, majd a helyosztón simán verte az olaszokat.

Előbbi összecsapáson az elején hátrányba kerültek a magyarok, majd Rédli a hatodik asszóban egy 7:2-es győzelemmel fordított, és onnan már minden párharc végén – ha szűken is, de – megvolt az előny. Az utolsó mérkőzésen jó kezdés után a közepe alakult szorosabban, de aztán újabb magyar győzelmek következtek, így végül 13 tusra nőtt a különbség.

A kínaiak ellen Rédli plusz hármas, Bányai plusz egyes, Berta mínusz hármas, az olaszokkal szemben pedig Rédli plusz nyolcas, Bányai plusz ötös találati aránnyal zárt, míg Berta annyi tust adott, amennyit kapott. A csapat negyedik tagja nem vívott ezen a két mérkőzésen.

A férfi párbajtőrözők versenye szerdán kezdődött, amikor a magyarok két győzelemmel biztosították helyüket a negyeddöntőben.

VÍVÓ-VB
FÉRFI PÁRBAJTŐR CSAPATVERSENY
AZ 5-8. HELYÉRT

Magyarország–Kína 30:29
AZ 5. HELYÉRT
Magyarország–Olaszország 33:20

KORÁBBAN
NEGYEDDÖNTŐ

Franciaország–Egyesült Államok 45:44
Svájc–Olaszország 36:35
Dél-Korea–Magyarország 45:36
Oroszország–Kína 40:23

SZERDAI EREDMÉNYEK
A 32 KÖZÖTT

Magyarország–Finnország 45:23
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Japán 26:25

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
ELŐDÖNTŐ

Svájc–Franciaország 45:38
Dél-Korea–Oroszország 45:35
A 3. HELYÉRT
Oroszország–Franciaország 45:35
DÖNTŐ
Svájc–Dél-Korea 36:31

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54