Asztalitenisz-vk: Póta győzelemmel kezdett Kínában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 10:11
Póta Georgina győzelemmel kezdte meg szereplését pénteken a női asztalitenisz-világkupán, a kínai Csengtuban.

A vk-n 20-an indulnak, nyolc játékos kiemelt, a többieket négy háromfős csoportba sorsolták.

A világranglistán 36. Póta két ázsiai származású asztaliteniszezőt kapott ellenfélnek, a kanadai Csang Mót (22.) és az ausztrál színeket képviselő Lay Jian Fangot (74.). Miután a két rivális az első meccsen hétszettes csatát vívott egymással, s végül Csang Mo nyert, a magyar játékosra a győztes várt első mérkőzésén.

Az első két játszma gyorsan Pótáé lett, ezt követően azonban szépített ellenfele. A negyedik szett bizonyult aztán döntőnek, ebben a magyar játékos 16:14-re nyert, s végül öt játszmában övé lett a végső győzelem is úgy, hogy az utolsó felvonásban 8:10-ről fordított.

Póta még pénteken összecsap Lay Jian Fanggal is.

A csoportból az első két helyezett jut tovább a kieséses szakaszba, a 16 közé.

Póta azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy az 5-8. helyen végzett a februári Európa Top 16 bajnokságon. A magyar asztaliteniszező a legutóbbi három világkupán a nyolcaddöntőig jutott.

A 250 ezer dollár összdíjazású vk vasárnapig tart.

ASZTALITENISZ-VK, CSENGTU
3. CSOPORT

Zhang Mo (kanadai)–Lay Jian Fang (ausztrál) 4:3 (–6, 8, –9, 9, 8, –8, 6)
Póta Georgina–Zhang 4:1 (7, 6, –7, 14, 10)
KÉSŐBB
Póta–Lay 11.20

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
16 órája

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30
Ezek is érdekelhetik