Torna-vb: szélsőséges időjárás Dohában, először edzettek a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.21. 15:45
Szélsőséges időjárás nehezítette a küldöttségek dolgát a tornászok csütörtökön kezdődő dohai világbajnokságán, ahol a magyar csapat már túlvan az első edzésén.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint kis csúszással kezdődött el a vb felvezető programja. Altorjai Sándor, a szövetség Katarban tartózkodó főtitkára elárulta: Dohában olyan óriási esőzés volt, hogy a helyiek nem is emlékeztek hasonlóra.

Az utcákon félméteres víz hömpölygött, de a körülményekhez képest minden kezd helyreállni” – mondta a sportvezető. Hozzátette: időben megérkezett az Egyesült Államokból, és már csatlakozott a csapathoz Ryan Sheppard, így már az első helyi edzésükön teljes létszámban vettek részt a magyarok. Altorjai közölte: a pódiumedzés után döntik el a szakemberek, hogy ki milyen szeren indul.

A szakvezetés a férfiak és a nők esetében is azt várja, hogy a csapat a legjobb 24 között végezzen a november 3-ig tartó világbajnokságon. A vb-n sérülés miatt nem indul az ugrásban Európa-bajnoki címvédő Dévai Boglárka.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-KERETE
Férfiak:
Vecsernyés Dávid, Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Babos Ádám, Ryan Sheppard
Nők: Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makra Noémi, Fehér Nóra, Péter Sára, Al-Salty Dália

Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
8 órája

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32
Ezek is érdekelhetik