UFC: naná, hogy balhé lett McGregorék sajtótájékoztatójából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.05. 11:28
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban újra ketrecbe lép Conor McGregor! Az ír szupersztár az orosz Habib Nurmagomedovval csap össze Las Vegasban, előtte pedig a szokásos sajtótájékoztatót is megtartották most. És persze még el sem kezdődött, máris balhé lett belőle…

Jó szokásához híven Conor McGregor ugyanis meg sem jelent az eredetileg kiírt időpontra, így a sajtótájékoztató el sem tudott igazán kezdődni, mivel csak Nurmagomedov ült morcosan a mikrofon mögött.

„Én nem várok senkire. McGregor azt mond, amit akar, majd a ketrecben meglátjuk, mennyire lesz hangos…” – mondta az orosz, majd úgy 20 perc várakozást követően egyszerűen kivonult a teremből.

FloCombat on Twitter

Jól tette, ugyanis McGregor ekkor még a közelben sem volt, ezután nagyjából negyedórával érkezett meg, egy atlétában, whiskeyvel a kezében, ordibálva. Szóval ahogy szokott.

UFC on Twitter

Majd jött az elemzése arról, mi várható a meccsén.

„Megmondom, mi lesz. Úgy orrba verem ezt a gyereket, hogy az orra a legfelső szektorban köt majd ki! Élve felfalom! Nagyon jó újra itt lenni, és ígérem minden szurkolómnak, boldoggá teszem őket a meccsemmel” – mondta McGregor, aki hozzátette, legközelebb nem Nurmagomedovval fog ringbe szállni, hanem a menedzserével, aki rosszakat mondott rá.

UFC on Twitter

Várhatóan vasárnap hajnali 5 és 6 óra közt kezdődik valamikor a Habib Nurmagomedov–Conor McGregor találkozó, amelyet a Nemzeti Sport Online élőben közvetít majd. A televízióban a Sport1-en lesz látható élőben a meccs.

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
3 órája

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08
Ezek is érdekelhetik