Tokió 2020: hiába a dicséretek, nem lassítanak a japánok

2018.12.03. 11:41
A 2020-as tokiói olimpia szervezői ígérik, hogy a közelmúltban kapott dicséretek ellenére nem lassítanak a tempón, ugyanazzal az erőbedobással folytatják az előkészületeket, amelyekkel az elmúlt hónapokban sikerült ledolgozniuk a lemaradásokat.

„Több dicséretet kaptunk mostanában, de ez nem tesz bennünket olyan elbizakodottá, hogy könnyelművé váljunk” – hangsúlyozta Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, hozzátéve, hogy a játékokig hátralévő 600 napban számít még nehézségekre és bizonytalanságokra.„Több dicséretet kaptunk mostanában, de ez nem tesz bennünket olyan elbizakodottá, hogy könnyelművé váljunk” – hangsúlyozta Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, hozzátéve, hogy a játékokig hátralévő 600 napban számít még nehézségekre és bizonytalanságokra.

A japánok a kaotikus indulást követően jelentősen előrehaladtak az egyes helyszínek kialakításában, mostanra a terveknek megfelelően állnak az előkészületekkel, ami több korábbi rendező esetében korántsem volt elmondható.

„Egyes városokban, inkább azt mondanám, a rendező városok többségében válságtanácskozást kellett tartania a végrehajtó bizottságnak néhány hónappal a rajt előtt, és néhány esetben mindössze három hónappal a kezdést megelőzően sem tartottak ott a szervezők, ahol most önök” – dicsérte a japán házigazdákat Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Továbbra is gondot jelent ugyanakkor a várható nagy hőség. A szervezők a múlt héten elismerték, hogy mobil párakapuk felállítása, valamint hőségelnyelő burkolat leterítése többletkiadással jár. Ezzel együtt ígérik, hogy a költségvetés következő verziója, amelyet még decemberben nyilvánosságra hoznak, nem fogja túllépni a 10.3 milliárd eurónak megfelelő 1350 milliárd jenes korábbi tervet.

Egy helyi vizsgálat szerint a kormány jóval többet költ az olimpiára az eredetileg tervezettnél. John Coates, a NOB koordinációs bizottságának elnöke ugyanakkor úgy vélekedett: érdemes külön választani a játékok lebonyolításához szükséges összegeket az infrastrukturális költésektől, amelyek eredményeként a létesítmények a játékok örökségeként ott maradnak Japánban.

A tokiói olimpia 2020. július 24-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42
Ezek is érdekelhetik