Csupasport: ilyen volt a Téli Mátra – belülről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.28. 17:41
A Csupasport sem maradhatott le az ország egyik legnépszerűbb teljesítménytúrájáról, a Téli Mátráról. Igaz, ezúttal a legkisebb távot vállaltuk be, de mit tegyünk, ha egyszer ez kellett a nagyobb célhoz?

„Azért megéreztem, hogy már nem vagyok olyan erőben, mint régen, a lovaglóizmom már az első szakaszon meghúzódott, ráadásul kikötődött a bakancsom is a kamásli alatt, viszont nem voltam hajlandó megállni öt percre sem, így az előttem álló négy és fél kilométert a Vörösmarty-fogadóig lötyögő bakanccsal tettem meg. De aki ilyen lusta, az meg is érdemli."„Azért megéreztem, hogy már nem vagyok olyan erőben, mint régen, a lovaglóizmom már az első szakaszon meghúzódott, ráadásul kikötődött a bakancsom is a kamásli alatt, viszont nem voltam hajlandó megállni öt percre sem, így az előttem álló négy és fél kilométert a Vörösmarty-fogadóig lötyögő bakanccsal tettem meg. De aki ilyen lusta, az meg is érdemli."

Kollégánk teljesítette a Téli Mátra elnevezésű, népszerű teljesítménytúra legkisebb távját, a 18.7 kilométeres „S” jelzésű túrát, ezzel pedig meglett neki a teljes paletta. Személyes beszámoló a leglátogatottabb téli mátrai hétvégéről.

A Csupasporton ezen kívül olvashatnak arról is, milyen szempontok szerint kell kiválasztani a megfelelő edzőt, ha fejlődni akarnak.

Legfrissebb hírek

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00